// 2025. július 19., szombat // Emília

Végső tartalékaiból fizeti ki a nyugdíjakat a kormány

// HIRDETÉS

Segélyre szorul a segélyekért felelős minisztérium. Nyugdíjra és postai költségekre kért pénzt a kormánytól.

Kiürült a munkaügyi minisztérium kasszája, a tartalékalapból kénytelen megoldani a kormány a nyugdíjak és egyes szociális juttatások kifizetését. Összesen 43 millió 236 ezer lejjel egészítették ki a tárca költségvetését, hogy az év végén biztosítani tudják a nyugdíjak és az időskori juttatások kifizetését, illetve fedezzék a nyugdíjak postai kézbesítésének költségét.

Marius Budăi munkaügyi miniszter szerint a tárcának nagyobb költségei voltak idén, mint amennyivel számoltak, egyrészt a nyugdíjasok számának nem várt növekedése miatt, másrészt azért, mert 10 százalékkal nőtt az állami segélyek házhoz vitelének költsége annak következtében, hogy 1,1 százalékkal emelték az erre vonatkozó postai díjakat.

Összesen 42 millió 566 ezer lejre van szüksége a minisztériumnak, ezért a kormány hozzányúlt a 2018-as évi tartalékához, és 43 millió 236 ezer lejjel kiegészítette a tárca költségvetését.

Az 5,3 millió romániai nyugdíjasból 3,2 millió jelenleg a postán keresztül kapja meg a pénzét, ami többletköltséget jelent a kormánynak, mely évi 600 millió lejt fizet a Román Postának a nyugdíjak kihordásával kapcsolatos szolgáltatásaiért. A pénzügyminiszter nemrég szóvá tette, hogy ideje lenne kizárólag bankon keresztül folyósítani a nyugdíjakat, de ötlete enyhén szólva nem aratott osztatlan sikert.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro