„Beletettem egy akváriumba néhány Fekete-tengerből kifogott halat. Néha-néha belehugyozok az akváriumba, hogy otthon érezzék magukat”, írta valaki az egyik közösségi hálón. Egy másik, arab származású, Romániában adómúlató román a következőt mondta: „Romániáról nem lehet leszokni, mint ahogy a dohányzásról sem”. Románia legfeljebb egy káros szenvedély lehet.

Kérdés: Mi a legrelevánsabb tény, szó, dolog, amit a Centenáriumi Romániáról el tudnak mondani!? Hogyan minősítenék, milyennek találnák csodálatos hazánkat 100 évvel azután, hogy néhány ember Naggyá/Gömbölydeddé tette!?

Szétbarmolt. Fucked Up. Megosztott. Hadiállapotban.

Mélységesen sötét (negyedannyit olvas, mint a szomszédos Bulgária). Megrekedt. Kár, hogy lakott. Szomorú. Mérgező. Románok által elhagyott. „Amit a nagyszülők létrehoztak, azt az unokák szétbarmolták.” Hiányos – Besszarábia és Bukovina nélkül. Szolgák és tolvajok által vezetett. Megosztott. „Túl kevés oxigén, túl sok ballaszt.” „Az imposztorság aranykora.” Gyűlölettel teli. Elöregedett. A kétségbeesésig átideologizált. Büszkeség nélküli. Ez csak néhány válasz a Călin Tudor Zarojanu által az fb-n spontánul feltett kérdésre.

Olyan ország, mely annyira belefeledkezett a román–román háborúba, hogy – néha – mintha arra vágyna az ember, hogy megszállják, így aztán mindnyájan egy közös, nem őshonos ellenség ellen harcolhatnánk. Ma, a XX. század legdicsőségesebb román történelmi pillanata után 100 évvel Románia „önmegsemmisítő” üzemmódban van. És maroknyi ember igyekszik megmenteni.

Az összes európai negatív rangsorban bajnok Románia ma lehetetlenebb helynek tűnik, mint volt valaha az utóbbi 28 évben:

kibékíthetetlen, előrehozott választást lehetővé nem tévő alkotmánnyal, nagyobb egy főre eső mennyiségű perrel, mint bármely másik európai ország, az értelmiségiek legnagyobb kivándorlási arányával a világon, a legrosszabb PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) kormánnyal és kormányfővel, mely több mint 20 minisztert és kormányfőt cserélt le, kvázi teljesen mozgásképtelenné vált közigazgatással, munkaerő nélkül, totális politikai háborúban álló igazságszolgáltatással és sajtóval, a legtöbb ellopott erdővel, az egy főre eső legtöbb szekussal az EU-ban, gyenge és nem meggyőző elnökkel, olyan poszt-Colectiv nemzedékkel, mely mindent gyűlöl, ami a Colectiv előtt történt, az EU legdepressziósabb és legkevésbé mosolygós polgáraival, a hatalom által javasolt összes tervezet ellen válogatás nélkül szavazó ellenzékkel (de akár még Románia ellen is az Európai Parlamentben), az összes civil nyugdíj összegét meghaladó különleges nyugdíjtömeggel, a városi dugók világrangsorában a harmadik helyet elfoglaló fővárossal és a belélegzett levegő minősége miatt elindított kötelezettségszegési eljárással, a polgárok és az intézmények között minden egyes órában növekvő számú feljelentésekkel, amelyek miatt mára minden intézmény és ember küzd minden intézmény és ember ellen, ellenséges Európai Unióval, mely úgy kezel bennünket, mint egy utolsó csirkét az integráció vegyesboltjában…
És a lista „work in progress”.

Románia egész egyszerűen egy páciensekkel teli ország, akik egymásnak estek.

Egy infarktusos ország. Igen, ebben az országban van a legtöbb infarktus az EU-ban.

A pillanat egyik híre pedig kifejező erejével relevánsabb, mint a környezetünkben történő bármelyik szomorú dolog:
„Az érettségin 10-esre vizsgázó diákok elhagyták az országot! Az 1. Kerületi Polgármesteri Hivatal által szervezett ceremóniára már csak a szülők jöttek el átvenni a díjakat!”

Tehát abban az országban, ahol az egyetlen „óramű-pontossággal” működő dolog a Nemzet Megváltása Katedrális, a legtöbb lakost Popának és Popescunak hívják. Popa & Popescu legnagyobb szerencséje, hogy magántulajdonban lévő lakásban él, unokatestvérei és felesége pedig hazaküldik a másodrangú polgárként megkeresett pénzüket.

Amúgy nem sok mindent lehet már tenni húsz-húszig (2020, utalás Viorica Dăncilă miniszterelnök egyik bakijára – a szerk.). Az 1990-es Nemzeti Megmentési Fronttól a 2019-es Mentsétek meg Romániát Szövetségig Romániát már csak darabonként lehet megmenteni.

Na, Ámen és Isten Áldjon!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.