Még 25 százalékos sem volt a részvételi arány.
Hiába tartott két napig a család meghatározásának pontosításáról szóló alkotmányos népszavazás: a választópolgárok érdeklődésének hiányában nem jött össze az érvényességhez szükséges 30 százalékos részvételi arány.
A Központi Választási Bizottság (BEC) adatai szerint urnazáráskor, azaz este kilenckor csupán 20,41 százalékos volt a részvétel, vagyis teljesen mindegy, mi a végeredmény – a referendum ellenzőinek bojkottja miatt vélhetően az „igen” szavazatok lesznek többségben – az egész annyit ér, mintha meg sem rendezték volna.
A BEC szerint 3 731 704 polgár szavazott, ebből városon 1 829 816, falun 1 901 888.
Külföldön 121 118 polgár élt a szavazati jogával.
A kudarcos referendumot a politikusok a saját szájuk íze szerint magyarázták.
Codrin Ştefănescu, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) helyettes főtitkára szerint a referendumot az ellenzék és Iohannis elnök bojkottálta, félretájékoztatta a lakosságot, ám az emberek ennek ellenére is nagy számban jelentek meg az urnáknál. Úgy vélte, a referendum nem politikai szavazás volt, hanem egy hárommillió román által aláírt levél következménye, amelyet senki nem vállalt fel politikailag. A PSD helyettes főtitkára ugyanakkor sérelmezte, hogy Klaus Iohannis államfő nem biztatta arra az állampolgárokat, hogy éljenek szavazati jogukkal, és ő maga is az utolsó percekben adta le a voksát, mintha „utálná azt, amiről az állampolgárok voksolnak”.
Ludovic Orban, a népszavazást amúgy támogató ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint az alacsony részvételnek az az oka, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kisajátította a referendumot.
Orban kifejtette, sokan azért nem jelentek meg az urnáknál, hogy ezzel „adjanak egy pofont Dragneának, vagy elkerüljék azt a helyzetet, hogy szívességet tegyenek Dragneának”.
Dan Barna, a szintén ellenzéki, de a népszavazást ellenző Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke arról beszélt: a referendum utáni Románia a 21. század Romániája. Szerinte a hétfői Románia pontosan megegyezik a pénteki, népszavazás előtti Romániával. „Tulajdonképpen a 21. század Romániája, az összes állampolgárával együtt, akik közül némelyek tradicionálisabbak, mások modernebbek, ismét mások informáltabbak, amilyen a társadalom” - mondta.
Egyúttal a kormány lemondását követelte, amiért az kidobott 40 millió eurót az ablakon.
Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) tiszteletbeli elnöke szerint a sikertelen referendum annak a bizonyítéka, hogy a Román Ortodox Egyház – Szociáldemokrata Párt (PSD) páros nem képes irányítani a népakaratot.
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szerint alázattal és tisztelettel el kell fogadnunk a referendum eredményét, és a népszavazás lezárásával véget kell vetni a gyűlöletbeszédnek és a manipulációknak.
„Jogi szempontból nem változik semmi: az alkotmány most sem engedélyezi az azonos neműek házasságát! A mi kötelességünk az, hogy visszaszorítsuk a gyűlöletbeszédet és a társadalmi megosztottságot. Racionális párbeszédre, a közösség számára közös érdeket jelentő kérdésekben pedig konszenzusra van szükségünk” – írta Asztalos Csaba a Facebookra.
Mihai Gheorghiu, a népszavazást kezdeményező Koalíció a családért nevű ernyőszervezet vezetője azt mondta: a genderideológia elleni küzdelem folytatódik, mivel meg kell hallgatni négymillió polgárt.
Úgy vélte, akkor is elsöprő a szavazatok száma, ha nem sikerült elérni a népszavazás érvényességéhez szükséges közel hatmillió voksot.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.