A tapasztalt diplomata helyett mostohafiát tette főkonzullá a román külügyminiszter (FRISSÍTVE)

A legfőbb ügyészség vizsgálja, hogy történt-e hivatali visszaélés a strasbourgi főkonzul kinevezésekor.
Hirdetés

A versenyvizsgát sikeresen teljesítő pályázó helyett mostohafiát nevezte ki strasbourgi főkonzullá Teodor Meleşcanu külügyminiszter. A legfőbb ügyészségre érkezett feljelentés nyomán az ügyben in rem (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárás indult. A legfőbb ügyészség tájékoztatása szerint a büntetőeljárásban azt vizsgálják, hogy történt-e hivatali visszaélés Sorin-Adrian Pîrvulescu strasbourgi főkonzullá való kinevezésekor, illetve a tisztség elnyerésében szerepet játszott-e, hogy az illető Teodor Meleşcanu mostohafia.

A feljelentést július 25-én Vasile Popovici volt nagykövet tette, aki 2016 decemberében sikeresen versenyvizsgázott, mégsem nevezték ki főkonzullá. Vasile Popovici a Mediafaxnak elmondta: egyrészt egy közigazgatási eljárást indított, melyben kezdeményezte Sorin-Adrian Pîrvulescu kinevezésének visszavonását. A büntetőjogi vonatkozása az ügynek, hogy mostohafiát nevezte ki, a polgárjogi pedig az, hogy nem tartotta tiszteletben az általa vezetett minisztérium versenyvizsgájának eredményét – tette hozzá.

Popovici szerint az 1989 utáni Románia történetében példátlan visszaélés történt: miközben ő megfelelően felkészült a tisztségre, és erről a szigorú kritériumok szerint megszervezett versenyvizsgán is bizonyságot tett, Meleşcanu családtagját részesítette előnyben.

Vasile Popovici egyébként 17 éve dolgozik a diplomáciában, a temesvári Nyugati Egyetemen francia irodalmat tanít. Főkonzulként Marseilleben és Párizsban, nagykövetként Marokkóban és Portugáliában tevékenykedett.

A főkonzulok kinevezése minden esetben a törvényi előírásoknak megfelelően zajlott – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek Teodor Meleşcanu. A külügyminiszter állítása szerint semmiféle hivatalos értesítést nem kapott az ügyről. 

Hirdetés