Iohannis elnöknek minden oka megvolt arra, hogy blokkolja a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) pótköltségvetéssel kapcsolatos véleményezését. Az intézkedés összességében veszélyes, ahogy arra az Adóügyi Tanács és a politikai elemzők figyelmeztetnek, elsősorban azért, mert

csökkenti a beruházásokat és növeli a folyó kiadásokat.

Ami a titkosszolgálatok költségvetését illeti, őszintén nem tudom, hogy ezek nagyok-e vagy kicsik, és azt hiszem, ezt az elemzést tényleg el kellene végezniük azoknak, akik értenek hozzá. Két évvel ezelőtt beszéltem erről a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) foglalkozó bizottság volt vezetőjével, a szociáldemokrata Georgian Poppal, aki akkor elmagyarázott bizonyos dolgokat.

De ugyanakkor nem hiszem, hogy el lehet venni pénzt bizonyos nemzetbiztonsági struktúráktól anélkül, hogy valaki pontosan elmagyarázná az okát, mekkora összegek nem indokoltak már, miért biztosították őket eredetileg és miért veszik aztán vissza.

Amikor úgy vágnak, hogy nem magyarázzák el részletesen az okát, akkor önkényes döntés, leszámolás benyomásával marad az ember, holott Hellvig úr –  amennyit az Antena 3 dicséri és amennyire tétlenné vált a SRI a korrupcióellenesség terén – sokkal inkább jutalmat érdemelne a PSD-től, mint büntetést.

Tény, hogy nem lehet játszadozni a nemzetbiztonsággal,

melyet semmilyen formában nem kell agyonetetni, melyet ellenőrzés alatt kell tartani, de önkényesen sem lehet az ezzel járó kockázatok nélkül bántani.

Tehát az elnök döntése helyes és – hangban és megjelenésben is – jól előadott volt, állva, a zászlók, nem pedig egy kandalló előtt, de attól tartok, hogy erre elég későn került sor. Miután az elnök lépésről lépésre meghátrált, miután egyik eszközt veszítette el a másik után, miután megadta Dragneának a Dăncilă nevű óriási esélyt, nagyon nehéz harcba indulni, mert már nem nagyon van mivel.

Ennek következménye, hogy a kormány megengedte magának, hogy a CSAT véleményezése nélkül fogadja el a pótköltségvetést.

Ez egy példátlan, törvénysértő és rendkívül veszélyes dacolás.

A kormány azt mondja, hogy mivel konzultatív véleményezésről van szó, elég azt kikérni, de nem kell azt meg is várni és ennek alátámasztására a Alkotmánybíróság (CCR) három idevágó, 2011-es döntésére hivatkozik. Ez nem egészen helyes.
Egyrészt, a pótköltségvetésre, ahogy azt a kormány elfogadta, nem kérték ki a CSAT véleményét. Ezt a pótköltségvetés egy másik, korábbi változatára kérték ki, amelyet a CSAT-ülés előtti napon módosítottak. Az részletkérdés, hogy a módosítás nem a szolgálatok költségvetéseire vonatkozott. Tény, hogy a végső számokra, ahogy azokat elfogadták, a véleményt nem kérték ki, így az eljárás nem valósult meg.

Másrészt, a hivatkozott CCR-döntések egyike sem vonatkozott a CSAT-ra, más szervek véleményezését érintették. A 2011-es 383., 574. és 575. számú döntések a Gazdasági és Szociális Tanács véleményezésére vonatkoztak, melynek esetében a kikéréssel az eljárás teljesítettnek tekinthető.

A különbség az, hogy a CSAT alkotmányban szabályozott szerv, tehát más a rangja a román államban.

A veszélyes precedens jellegét az ugyanazon a szerdai ülésen elfogadott másik jogszabály bizonyította, mely az Igazságügyi Felügyelet (IJ) vezetősége mandátumának – többek között a visszaható jellege miatt is – teljesen alkotmány- és törvénysértő meghosszabbítására vonatkozik. A rendeletet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) egy héttel korábban kikért véleményezése nélkül fogadták el.

A CSM nem ült össze, de a 317/2004. számú törvény 32. cikk. 2. bekezdése szerint a CSM-nek 30 napja van a véleményezésre. Tehát a Tanács véleményét annak ellenére hagyták figyelmen kívül, hogy még határidőn belül volt és így a döntés hiányát nem lehet a rovására írni.

Ezen véleményezések elhagyása gyakorlatilag megszünteti a konzultatív véleményezés intézményét,

melyet bizonyos céllal írt elő a törvényhozó, nem azért, hogy elfoglalja magát. Ha a véleményezés teljesen felesleges, akkor miért szerepel a törvényben? Igen, a konzultatív véleményezés nem kötelező jellegű, de egy normális társadalomban abból szokás kiindulni, hogy egy döntéshozó a legjobb döntésre törekszik és ehhez nagyon hasznos, sőt elengedhetetlen olyanok technikai véleményezése, akik értenek hozzá.

Nagyon igaz, hogy – amint arra a CCR 2011-ben rámutatott – a véleményező nem élhet vissza ezzel a joggal, de a döntéshozónak sincs joga teljes mértékben figyelmen kívül hagyni egy törvény által előírt eljárási lépést, ha az intézmények közötti lojális együttműködésről beszélünk.

Miért igyekezett Dragnea ennyire kétségbeesetten és minden áron elfogadni a költségvetést? Végül is számára előnyös volt egy olyan helyzet fenntartása, melyben azzal vádolhatja az elnököt, hogy akadályozza a nyugdíjak, a bérek és a sertéspestis miatti kártérítések kifizetését.

Mert nem az volt a lényeg. A pótköltségvetésben 2,46 milliárd lejt szánnak a helyi költségvetéseknek. Valójában erről szól az egész pótköltségvetés, a többi csak apróság. Ezeket az összegeket egy már a télen megígért kompenzációként kellett volna odaadni a helyi hatóságoknak azért, amit a járulékfizetés módosításával elveszítettek.

A polgármesterek pénz nélkül hagyása volt az utolsó dolog, amire Dragneának szüksége volt most,

amikor Gabriela Firea jól elhelyezett csapásai közepette kezd a talaj kicsúszni a lába alól. Ez az egyetlen dolog, amit konkrétan meg tud nekik adni a meghiúsult ígéretek tengerében.

Mit tehet az elnök? Semmit. Saját magát hozta abba a helyzetbe, hogy már semmit sem tehet. A nép ügyvédje valószínűleg nem indít majd hivatalból eljárást, mint ahogy nem tette meg akkor sem, amikor a polgármestereknek egy rendelettel egy hónapig engedélyezték a pártváltást.

De még ha el is indítaná, mire befejezi az elemzést, mire megírja, mire elküldi azt az Alkotmánybíróságnak, mire az kitűzi a tárgyalás napját, mire megszületik a döntés, mire megfogalmazzák az indoklást és közzéteszik azt a Hivatalos Közlönyben, még ha a döntés kedvező lenne is, amire ettől a Bíróságtól nem számítok, amíg megjelenik a döntés,

a pótköltségvetéssel kapott pénzt már rég felfalták és megemésztették, úgyhogy csak bottal üthetik majd a nyomát.

Ami pedig Teodorovici és Toader urak cotroceni-i látogatását illeti, a pótköltségvetés elfogadása után már semmi értelmét sem látom. Sőt,  könnyen kedvező ponttá válhat a kormány számára, mely – íme – nem utasítja el a párbeszédet. Miután mindent megtett, amit csak akart.

Iszonyatosan veszélyes korszakba léptünk, egyetlen ember diktatúrájának korszakába, aki lábbal tipor bármilyen törvényt, bármilyen alkotmányos természetű logikát, bármilyen célt, hogy elérje a céljait. Ha a pótköltségvetést ilyen módon elfogadták, akkor bármit el lehet fogadni véleményezés nélkül. Ha a CSAT-ot meg lehetett kerülni, akkor melyik intézményt nem lehet majd ezek után?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.