A választás óta sok kormányellenes tüntetés volt már, de egyik sem járt akkora erőszakkal, mint az augusztus 10-i.

A második és a harmadik tüntetéses este is eltelt az első napi erőszakosság nélkül.

Nehéz megmondani, hogy mi változott péntektől vasárnapig. Igaz, a hétvége előtt elég nagy feszültség jött létre, még akkor is, ha nehezen összehasonlítható a 2017-e telén létezettel. De ezúttal valószínűleg volt egy korábbiaktól eltérő összetevő is.

Ennek megállapításában hasznos lehet a Nature folyóirat júniusi számában megjelent tanulmány, mely összefüggést állapít meg a közösségi hálózatokon közzétett üzenetek és az erőszakos cselekmények gyakorisága között. Ez egy alapos tanulmány, mely a 2015-i baltimore-i erőszakos tüntetések alatt elküldött nem kevesebb mint 18 millió Twitter-üzenetet vizsgált meg. A szerzők hipotézise az, hogy két fő tényező járul hozzá az erőszakos cselekmények megjelenéséhez: „1. az, hogy mekkora mértékben tartják erkölcsi természetű ügynek a tüntetéseket; 2. az erkölcsi konvergencia aránya, vagyis milyen mértékben vannak meggyőződve a résztvevők arról, hogy a többiek is osztják erkölcsi hozzáállásukat” (Moralization in social networks and the emergence of violence during protest, Nature, 2018 júniusa).

A munkahipotézis „azon a megfigyelésen alapul, hogy a tüntetéseket gyakran intenzív viták előzik meg a Facebookon és a Twitteren olyan témákban, mint például a társadalmi igazságtalanság és a jogtalanság. Amikor

egy politikai kérdéssel kapcsolatos viselkedéseket az erkölcsi meggyőződések tükröződésének tekintik –

állítják még a szerzők –, az emberek céljaik elérése érdekében hajlamosabbak erőszakhoz folyamodni”. De még ez sem lenne elég. Ahhoz, hogy az erőszakra sor kerüljön, előzetesen arra is szükség lenne, hogy az erre hajlamos személyek más erre hajlamosakkal találkozzanak, akik megerősítik hajlandóságukat és ezáltal – együttesen – radikalizálódhassanak.

A tanulmány azokra az erőszakos cselekményekre utal, melyekre a tüntetők vetemednek és azokra, melyeket a rendőrök követnek el, melyek nem mindig választhatók el az előbbiektől. Az egyik erőszak maga után vonja a másikat, egy olyan ok-okozati láncolatban, melyet aztán már nehéz retrospektív módon elemezni. Előzetesen tanulságos megnéznünk, mennyire hasonlítanak a romániai sajtó és általában véve a közvélemény mostani reakciói a máshol tapasztaltakra. A franciaországi munkatörvénykönyv reformja alkalmával, például, 2016-ban sok drámai mérleggel járó tüntetés zajlott: több száz tüntető kórházba került, 300 rendőr és csendőr megsérült, egy egyetemi hallgató pedig elvesztette az egyik szemét a rennes-i tüntetések alatt. Az ügyészség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek elemzésére.

Főleg az a megdöbbentő, hogy

azonosak a rendfenntartó erőkkel szembeni szemrehányások.

Azt ismételgetik – és nem ok nélkül –, hogy a rendőrök nem választják ki pontosan a célpontjaikat, hogy aránytalanul és különbségtétel nélkül cselekednek mindenkivel szemben és mindig túl közel vannak a tüntetőkhöz és túlságosan láthatók („Violences pendant les manifestations: la stratégie de maintien de l’ordre est-elle la bonne?”, francesoir.fr). Pontosan ilyen hangvétellel zajlott a román csendőrség szóvivője által szombat reggel tartott sajtókonferencia; ugyanezek a szemrehányások érkeztek a sajtótól és ugyanilyen magyarázatok a csendőröktől, akik szintén arra hivatkoztak, hogy bizonyos rebellis csoportok cselekedtek előre megfontolt módon a békés tüntetők mögé bújva.

Ha komolyan vesszük mindezeket a visszatérő állításokat, akkor el kellene ismernünk, hogy tényleg nehéz uralni az ilyenfajta helyzeteket, annál is inkább, mert senki sem tudja pontosan, mit is tesz az, aki előtte áll. Meghatározó szerepe van a félelemnek, az impulizivitásnak vagy ellenkezőleg, az önuralomnak. Mégis azok, akik megszenvedték a péntek estét, nem elégedhetnek meg ezekkel az elméleti megfontolásokkal és így aztán több szervezet (a Románia100 Platform és további 16) feljelentette a fővárosi kormánymegbízottat, Speranţa Clişerut és Carmen Dan belügyminisztert, akiket az egész Csendőrséggel egyetemben hivatallal való visszaéléssel vádolnak.

De visszatérve ahhoz, amit az elején írtunk, úgy tűnik, hogy a pénteki erőszakos cselekmények az általános légkörrel állnak kapcsolatban és némileg ahhoz van közük, ahogy

a diaszpóra tüntetéséről és annak „döntő” jellegéről a Facebookon folyamatosan beszéltek.

De mi történt a következő napokban, szombaton és vasárnap? Hogyhogy akkora nyugalom volt? A Nature folyóiratban megjelent tanulmány premisszáit elfogadva, a résztvevőkben annak az érzésnek is ki kell alakulnia, hogy saját meggyőződéseiket a többiek teljes mértékben elfogadják, ami a közösségi hálózatokon könnyen megtörténik. Vagy ahogy az az idézett tanulmányban áll: A (relativista értelmezésben használt) „erkölcsi” homogenitás az „ideológiai szempontból visszhangteremként működő” közösségi hálózatokon nagyobbnak tűnhet, mint amekkora a valóságban. Márpedig már péntek este és az azt követő napokban is látszott, hogy nemcsak az eseményekhez passzívan asszisztálók, de a tüntetés résztvevőinek döntő többsége is őszintén elítélte az erőszakos cselekményeket. A Facebook egyesekben azt az érzést kelthette, hogy egyöntetű, konszenzusos társadalmi térben élnek, ami veszélyes illúziónak bizonyult.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.