Végre konkrétumok: kártérítést kapnak a sertéstenyésztők

Még a hadsereget is bevonták az afrikai sertéspestis-gócok felszámolásába.
Hirdetés
Petre Daea mezőgazdasági miniszter bejelentette, az állam megtéríti az afrikai sertéspestis által okozott károkat, a kártérítés értékét úgy számolják ki, hogy az elpusztított állat súlyát beszorozzák 6 lejjel kilogrammonként. 
 
A gócok felszámolása, valamint a farmok fertőtlenítése után újratelepítik a sertésállományt.  A vírus jelenleg nyolc megyében van jelen, s ha minden igaz, jelenleg húszezer ember dolgozik országszerte a gócok felszámolásán. 
 
A munkába az állategészségügyi szakembereken és a helyi hatóságokon kívül a csendőrséget, rendőrséget és a hadsereget is bevonták, több százezer állatot semmisítettek meg. 
Az ellenzék egyébként már a mezőgazdasági miniszter lemondását is követelte az ügyben, amiért Daea miniszter az egykori auschwitzi náci haláltáborhoz hasonlította az afrikai sertéspestis miatt tömegesen elpusztított állatok megsemmisítését.
 
A tolo.ro oknyomozó portál egyébként olyan dokumentumok birtokába jutott, melyek szerint a kormány nem szolgáltat valós adatokat a sertéspestis okozta károkról, s az illetékes hatóságok valójában már régen tudtak a gócpontokról, de eltitkolták az információkat. 
 

 

Hirdetés