Elő a kalotaszegi népviselettel, irány a mérai csűrfesztivál!

Aki népviseletben érkezik, ingyen vehet részt az augusztus 2–5. közötti világzenei fesztiválon.
Hirdetés

Egyedi élményt ígérnek és több újdonságot is bejelentettek a Méra Világzenei Csűrfesztivál szervezői a mai sajtótájékoztatón. Fesztiválhelyszín lesz a falu temploma, helyi kistermelők kalotaszegi pizzát sütnek, a BBC perspektívájából tekinthetünk rá Kalotaszegre, a gyerekeket kézműves játszótér is várja és megszólal a külföldi szaksajtó. Akik a hétköznapokon is szívesen hordják a kalotaszegi viseletet, idén ingyen részt vehetnek a fesztiválon.

A chillzone-ban beszélgetésekkel várják a fesztiválozókat. A fókuszban: Kalotaszeg, úgy ahogy a külföldi szakemberek látják. A BBC rendezője, Simon Broughton is a fesztivál vendége lesz, aki számos filmben foglalkozott a régióval a `90-es években. Szó lesz arról is, hogy miképpen fejleszthető fenntarthatóan Kisbács község és Méra falu, és bemutatkozik a Szentlámpások Projekt is.

Kallós Zoltán személyének és munkásságának a Balladák filmje – Kallós Zoltán nyomában című film 1. részének levetítésével és a közeli barátok, rokonok, munkatársakkal folytatott beszélgetéssel fognak emléket állítani a fesztivál szervezői.

A fesztivál keretében megalapítják a Kalotaszegi Kulturális Alapot is, amely a helyi, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek támogatását és képzését tűzte ki célul.

Hirdetés

Ahogy azt az elmúlt években megszokhatta a közönség, a legkisebbeket is sok-sok programmal várja a Hagyományok Háza és a Mókatár. Idén is lesznek kézműves foglalkozások, ének- és táncoktatás, kézműves játszótér és mesemondás, nem csak gyerekeknek.

Az éjszakába nyúló zene és tánc után meg lehet Mérában is pihenni. Foglalások: camping@meraworldmusic.com.

A jegyárakról, a részletes programról, a kiutazási lehetőségekről és számos újdonságról a fesztivál honlapján lehet tájékozódni. A zenei felhozatalról itt írtunk bővebben.

Hirdetés