// 2025. július 19., szombat // Emília

Leállították a forgalmat, hogy álljon le a büntetőjog módosítgatása

// HIRDETÉS

Legalább 50 ember kelt át folyamatosan, mintegy tíz percen át a Kolozsvári Állami Magyar Színház előtti zebrán. Politikai flashmob, ahol a rendőr és pár sofőr húzta fel magát.

A forgalom leállításával tiltakozott mintegy ötven kolozsvári az ellen, ahogy a parlament nemrég módosította a büntető perrendtartást és a büntető törvénykönyvet: futószalagon, vita nélkül, tartalmilag pedig úgy, hogy enyhítették a korrupciós bűncselekményeket szankcionáló cikkelyek szigorát.

A tiltakozás formáját korábban már tesztelték Bukarestben és Brassóban is, és Kolozsváron is bevált: az emberek folyamatosan kelnek át egy olyan zebrán, ahol nincs közlekedési lámpa, így az autóknak esélyük nincs áthaladni.

Kolozsváron a Central áruház előtt délben találkozott az a pár ember, aki résztvett az akcióban, majd különböző útvonalakon közelítették meg a magyar színház és a Sétatér közötti zebrát, ahol mintegy tíz percig keltek át. Akció közben is oktatták egymást, hogy szabályszerű legyen az átkelés, azaz járdától járdáig menjen mindenki, és csak a járdán forduljon meg, az úttesten még ne. A beinduló skandálást pedig gyorsan leállították, hogy az akció ne menjen át tüntetésbe. 

Egyesek a Declic csoport centenáriumi bilincsét, mások a már tavaly elterjedt, Mindenki az igazságügyért feliratú sárga kezet tartották a magasba, pár embernél pedig a Korlátozzátok a demokráciát – blokkoljuk Romániát felirat volt.

Az Umbrela Anticoruptie Cluj Facebook-oldalon meghirdetett esemény leírásában és az akció előtt is elhangzott, hogy a közeledő mentőautókat, tűzoltókat, akcióban lévő rendőrautót egyből engedjék át a tiltakozók, a flashmob ideje alatt azonban nem jött ilyen autó.

Pár percnyi átkelés után, amelyet a feltartott sofőrök némelyike dudálással tarkított, befutott egy rendőrautó is két forgalmi rendőrrel, de az intézkedő rendőr hamar rájött, hogy esélye nincs megállítani az átkelést, ezért visszament a legközelebbi kereszteződéshez, és elkezdte elterelni az autókat más utcákra.

A tíz percnyi utcai akció után néhányan még nyilatkoztak a sajtónak, majd gyorsan feloszlott a tiltakozó csoport. Pár perccel később futott be a csendőrség furgonja, de a kiszálló csendőrök már senkit nem találtak a helyszínen az átkeléssel tiltakozók közül.

Nem tartják normálisnak, ami múlt héten és ezen a héten történt a parlamentben a büntetőjog módosításakor, a folyamatos átkelés pedig a polgári engedetlenség egyik formája, amelyet azért tartanak fontosnak, mert úgy érzik, a szokványos tüntetések nem érnek célt, a bukaresti döntéshozókat az nem befolyásolja – mondták el az átkelők. Olyan országban szeretnének élni, ahol az igazságszolgáltatás független, a büntetőjog pedig az állampolgárok érdekeit, nem a bűnözők érdekeit védi, nyilatkozták, majd beígérték a folytatást. 

A péntek déli esemény Facebook-oldalán pár perccel ezelőtt hirdették meg a következő zebraakciót, amelyhez délután hatkor találkoznak a résztvevők a Mărăști téri buszmegállóban. A Mărăști tér a város egyik legforgalmasabb pontja, kiváltképp péntek délután hatkor, amikor nemcsak a városlakók tartanak hazafelé a munkából, hanem erre mennek haza azok is, akik Apahidáról, a környező falvakból, Szamosújvárról, Désről ingáznak Kolozsvárra.

Ugyancsak az esemény alatti beszélgetésben jegyezte meg egy bukaresti résztvevő, hogy meglepte, mennyire türelmesek voltak a kolozsvári sofőrök, és hogy egymásnak esés helyett a végén kölcsönösen megtapsolták egymást a forgalmat leállítókkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro