Romániának elege lett abból, hogy a magyar vezérek fel-alá korzóznak Erdélyben, de az itt hagyott cuccaikra magasról tojnak. FIGYELEM: REVANSISTA HUMORVESZÉLY!
Hosszú évek hallgatása után a román hatóságok végre megunták a magyar szomszédok hanyagságát, és a sarkukra álltak. Hivatalos levélben szólították fel a magyar hatóságokat, miszerint tegyenek csak eleget az Erdélyre vonatkozó kötelességvállalásaiknak, és szépen javítsák meg a régió ásatag infrastruktúráját. Különös tekintettel arra, hogy az utóbbi napok áradásai ékesen bebizonyították: a magyarok valójában parlagon hagyták a dolgokat, és nemigen csináltak semmit az utóbbi száz évben.
„Vegyük például a Brassó megyei Bodola esetét, ahol a Habsburg hatóságok által épített vasúti hidat több mint 100 éve nem újították fel. Há’ de emberek, ki csinálja meg, ezt is mi, mindig csak mi? Nem elég, hogy a magyarok századokon át elnyomták az erdélyi románokat, most még oda is raknának minket dolgozni?”, jelentette ki a külügyminisztérium egyik illetékese.
Az erdélyi városok tele vannak a magyarok által itt hagyott hidakkal, utakkal, épületekkel, még abból az időből, amikor a román hadsereg elűzte őket. „Néhány seggfej idejött és telerondította a gyönyörű tájat mindenféle kúriákkal, kastélyokkal és hasonló szeméttel. Há’ mit képzelnek, száz év alatt megrongálódnak, és persze nekünk kell velük bajlódni, a mi pénzünkön!”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.