Romániának elege lett abból, hogy a magyar vezérek fel-alá korzóznak Erdélyben, de az itt hagyott cuccaikra magasról tojnak. FIGYELEM: REVANSISTA HUMORVESZÉLY!
Hosszú évek hallgatása után a román hatóságok végre megunták a magyar szomszédok hanyagságát, és a sarkukra álltak. Hivatalos levélben szólították fel a magyar hatóságokat, miszerint tegyenek csak eleget az Erdélyre vonatkozó kötelességvállalásaiknak, és szépen javítsák meg a régió ásatag infrastruktúráját. Különös tekintettel arra, hogy az utóbbi napok áradásai ékesen bebizonyították: a magyarok valójában parlagon hagyták a dolgokat, és nemigen csináltak semmit az utóbbi száz évben.
„Vegyük például a Brassó megyei Bodola esetét, ahol a Habsburg hatóságok által épített vasúti hidat több mint 100 éve nem újították fel. Há’ de emberek, ki csinálja meg, ezt is mi, mindig csak mi? Nem elég, hogy a magyarok századokon át elnyomták az erdélyi románokat, most még oda is raknának minket dolgozni?”, jelentette ki a külügyminisztérium egyik illetékese.
Az erdélyi városok tele vannak a magyarok által itt hagyott hidakkal, utakkal, épületekkel, még abból az időből, amikor a román hadsereg elűzte őket. „Néhány seggfej idejött és telerondította a gyönyörű tájat mindenféle kúriákkal, kastélyokkal és hasonló szeméttel. Há’ mit képzelnek, száz év alatt megrongálódnak, és persze nekünk kell velük bajlódni, a mi pénzünkön!”
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
Nem vehet már részt az egyszerűsített honosításban az Eurotrans Alapítvány a Krónika értesülései szerint. Az RMDSZ szervezete a jövő évi működési költségek támogatásához szükséges kérelmet benyújtotta a magyar kormánynak, választ egyelőre nem kapott.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Harminc napra rács mögé került az a környezetvédelmi alapnál dolgozó felügyelő, aki egy Maros megyei cégtől 45 ezer lejes csúszópénzt kért. Amint átvette az összeget, őrizetbe is vették.
Évtizedeken át a kalotaszegi kézművesség legismertebb központja volt Körösfő, ahol a főút mentén szinte minden ház előtt népművészeti termékeket kínáltak. A rendszerváltás után virágzásnak indult kiskereskedelem azonban napjainkra hanyatlani kezdett.
Eltűnt egy 87 éves férfi, aki vasárnap délelőtt távozott gyergyóalfalvi hétvégi házából, azóta nem tért vissza. A Hargita megyei rendőrség a lakosság segítségét kéri a felkutatásában.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.