Neymarék magabiztosan verték a szerbeket, és a svájciakkal együtt léptek tovább a legjobb tizenhat közé.
A nap braziljai: A brazilok. Az első két meccsen meglehetősen gyengén muzsikáltak (most komolyan: 1-1 a svájci albánok/albán svájciak ellen, majd csak a hosszabbításban tudták megverni Costa Ricát?), most viszont a Selecao elkezdett úgy játszani, ahogy azt még azok is elvárják tőle, akik nem kedvelik különösebben a Copacabanáról szalajtott ötszörös világbajnokot. Az azért persze látszott, hogy nem a szerbek ellen akarják a legjobb vébéformájukat futni.
A nap némileg jobb sorsra méltó áldozata: Szerbia. Azt még a legelfogultabb szerbellenes magyar vagy horvát (esetleg bosnyák) sem mondhatja, hogy Mitrovicsék feltartott kézzel álltak volna ki a brazilok ellen. Sőt néha kimondottan felnőttek hozzájuk, birtokolták a labdát, szép akciókat vezettek, és helyzeteik is voltak. De aztán a technikásabb és rutinosabb brazilok bedarálták őket.
A nap menzabalesete: Neymar. A brazilok ifjú csillaga erre a vébére különleges frizurát lövetett be magának, amely megtévesztésig úgy néz ki, mintha közvetlenül a meccs előtt valaki a fejére borított volna egy tál spagettit, és a kezdő sípszóig már nem lett volna ideje letakarítani. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy szögletből tűpontos gólpasszt íveljen Thiago Silva fejére.
A nap kapusa: Sztojkovics. Jól védett, és az őrületbe kergette az amúgy szépen játszó Neymart, amikor többször is hárította a ziccereit.
A nap taktikázója: Svájc. Mintha vigyáztak volna arra, nehogy csoportelsők legyenek és Mexikót kapják a nyolcaddöntőben. Első látásra bölcs döntésnek tűnik, hiszen a Portugália, Uruguay, Franciaország, Argentína, Mexikó, angol–belga meccs győztese alkotta ág (immár a brazilokkal is súlyosbítva) sokkal durvábbnak tűnik, mint az övék, ahol Spanyolország az egyetlen sztárcsapat, és azzal is csak az elődöntőben találkozhatnak.
A nap biliárdgólja: Bryan Ruiz és Yann Sommer. A costa ricai kapitány 11-ese a felső lécről kifelé, a svájci hálóőr fejéről már befelé pattant.
A nap utolsója: Costa Rica. Az egyetlen csapat, amely a meccs előtt még nem szerzett gólt a tornán, de 436 percnyi játék után csak összejött. A korábbi meccsekkel ellentétben most nem csak a védelmük volt remek: az első félidőben Sommernek négyszer is bravúrral kellett védenie, Colindres bombájánál pedig a felső léc mentette meg Svájcot.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.