// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Nehezebb lesz elkapni a fehérgalléros bűnözőket?

// HIRDETÉS

A kormánypártok és az RMDSZ szerint az ártatlanokat, az ellenzék szerint a bűnösöket védi a futószalagon módosított büntető perrendtartás. A szenátus csont nélkül megszavazta.

A szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ szavazataival a szenátus elfogadta szerdán a büntető perrendtartás módosítását. Ezt a törvénykönyvet arra hivatkozva módosították, hogy ki kell igazítani az alkotmánysértőnek bizonyult cikkelyeket, meg kell védeni az emberi jogokat, és érvényt kell szerezni az ártatlanság vélelméről szóló európai uniós irányelvnek.

A most elfogadott módosításokat a PSD, az ALDE és az RMDSZ honatyái javasolták a Florin Iordache vezette parlamenti különbizottságban, a szenátus az ellenzék összes javaslatát leszavazta. Az ellenzék a tervezet számos rendelkezését már korábban is bírálta: szerintük a kormánypártok korrupt politikusaik elszámoltatását próbálják akadályozni, 

az új perrendtartás pedig a bűnözőt és nem áldozatát védi.

Újdonság például, hogy 

  • a törvénytelenül szerzett bizonyítékok semmisek;
  • csak azokkal a feljelentőkkel köthető vádalku, akik az elkövetéstől számított fél éven belül tanúskodnak egy bűncselekményről; 
  • a fellebbviteli bíróság nem marasztalhat el egy első fokon felmentett vádlottat, csak ha új bizonyítékok merülnek fel, vagy megismétli a bizonyítási eljárást (vagyis a fellebbviteli bíró nem állapíthatja meg, hogy az alapfokú ítélet téves következtetésen alapul, csak ha például újra kihallgatja a tanúkat);
  • az ügyészségeknek automatikusan ejteniük kell a vádat minden olyan bűnvádi eljárásban, amelynél egy éven belül nem sikerült vádat emelniük;
  • ha egy gyanúsított ellen a nyomozás során titkos megfigyelést rendelnek el, arról a megfigyelés befejezése után legkésőbb tíz nappal írásban kell majd értesíteni az érintettet, a jegyzőkönyvek tartalmát és magukat a felvételeket – amennyiben az igényli – a gyanúsítottnak is be kell majd mutatni;
  • a törvénytelenül készített felvételeket az ügyészek is megsemmisíthetik, és erről jegyzőkönyvet készítenek, amit csatolnak az ügyirathoz;
  • hatósági felügyeletet legfeljebb fél évig lehet foganatosítani a vádlottal szemben;
  • jogerős ítéletet akkor is felül lehet vizsgáltatni, ha az ügyben eljáró ügyész vagy bíró fegyelmi büntetésben részesült szolgálati hanyagság vagy tisztségének rosszhiszemű gyakorlása miatt;
  • gyanúsítottakat vagy vádlottakat 24 órán belül csak legfeljebb hat órán át lehet kihallgatni, vallomásukat rögzíteni kell, és a hang- és videofelvételt a védelem rendelkezésére kell bocsátani, ellenkező esetben kizárják azt a bizonyítékok közül.

A módosítás során a román médiában folyamatos bilincscsörgésnek is megpróbáltak gátat szabni a törvényhozók azzal, hogy az eljárásjog

korlátozná a sajtó hozzáférését bizonyos információkhoz

a bűnvádi eljárás során, az Agerpres szerint nemcsak a nyomozati, hanem a bírósági szakaszban is, amennyiben pedig közérdekű volta miatt mégis nyilvánosságra hozzák egy részleteit, az ügyészségek számára tilos lesz, hogy bűnösként állítsanak be egy gyanúsítottat a jogerős ítélet előtt.

A büntetőeljárást módosító tervezet a képviselőházi vita során nyeri el végső formáját. A kormánytöbbség a büntető törvénykönyvet is módosítani akarja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.