Magas elvárásokat támasztana az önkormányzat. Szó szerint.
Igencsak különös tervezettel állt elő a nagyváradi önkormányzat. És amikor azt írjuk: különös, akkor még nagyon is alulfogalmazunk.
Csütörtökön ugyanis azt jelentették be, hogy büntetőadót terveznek kivetni azokra, akiknek a történelmi belvárosban, illetve a város főbb útvonalai mentén álló házuk nem illeszkedik az utcát szegélyező épületek általános magasságához.
És azokra is, akiknek a háza kilóg az utcafrontból, szűkítve ezzel a gyalogos vagy az autós forgalmat.
ezzel próbálják majd rákényszeríteni őket, hogy építsenek rá emeletet a földszintes házukra, illetve bontsák le az utcafrontból kilógó ingatlant.
Az intézkedést igencsak papírízű magyarázattal indokolják: célja jobban kiaknázni a város épített örökségét, továbbá javítani a történelmi belváros és a fő útvonalak urbanisztikai arculatát. Az önkormányzat azt szeretné, hogy az utcáknak egységes arculatuk legyen, illetve hogy a belvárosi telkeken lévő alacsony ingatlanok magasabbak legyenek, mert a szabályzat kidolgozói szerint így gazdaságilag és turisztikai szempontból is jobban kihasználhatók.
Vagyis ebből nagyjából az szűrhető le, hogy
Akik számára bizonyára eddig is súlyos vizuális sokkot okozott, hogy a több száz évvel ezelőtt kialakult városszerkezet nyomán emeletes házak között földszintes ingatlanok is állnak.
Persze előfordulnak olyan utcák, ahol néhány, nem műemléki besorolású, elhanyagolt földszintes házért nem lenne kár, de azért előfordulhat az is, hogy még az ilyen ingatlanok is fontosak lehetnek városképi szempontból a történelmi belvárosban.
A most még csak tervként létező ötlet máris nagy felháborodást kelt, július másodikán közmeghallgatást tartanak a témában, és borítékolhatóak a parázs viták.
Nem mintha ez bármiben is zavarná az önkormányzatot: mivel a városi közgyűlésben abszolút többségben van a Nemzeti Liberális Párt (PNL), simán átmegy majd, Ilie Bolojan polgármester és a liberális frakció eddig sem zavartatta magát a város polgárainak véleménye által, ha valamilyen extrém ötletet akart keresztülerőltetni a közgyűlésen.
Büntetőadóval sújtják ugyanis azokat is, akiknek ingatlana leromlott állagú. Igaz, ők legalább önkormányzati hitelt kapnak a kényszerfelújításra. Aki viszont nem engedheti meg magának még így sem a felújítást, az előbb-utóbb szedheti a sátorfáját.
És valószínűleg ez a lényege az újabb, enyhén szólva is extrém javaslatnak. Az önkormányzat úgy döntött, hogy csak az lakjon a belvárosban, aki ezt anyagilag is megengedheti magának. Aki nem, az költözhet. És a jelenlegi gazdasági és ingatlanbumm idején máris legalább három befektető várja térdelőrajtban, hogy az értékes belvárosi telken az önkormányzat által megszabott magassági szabványnak megfelelő épületet húzzon fel. Ez a magasabb adók formájában a városkassza számára is többletbevételt jelent.
Az pedig minden bizonnyal csakis rosszindulatú feltételezés, hogy egyes hatalmi helyzetben levő pártok, esetleg önkormányzati illetékesek kasszája sem járna rosszul vele.
Meg aztán ha már az életszínvonal nem elég magas, legalább az épületek legyenek azok.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.