// 2025. július 19., szombat // Emília

A bajnoki cím után lelépett a CFR edzője

// HIRDETÉS

Dan Petrescu jött, látott, győzött, majd elment Kínába nagyon sok pénzért megmenteni a kieséstől az utolsó helyezettet.

Van egy íratlan szabály a Kolozsvári CFR focicsapatánál: a bajnoki címet elhódító edző már nem vezetheti a csapatot a Bajnokok Ligájában. 2008-ban Ioan Andone, 2010-ben Andrea Mandorlini nem érte meg a következő szezon legnagyobb mérkőzéseit, csak 2012-ben, Andone második mandátuma alatt szakadt meg ez a sorozat. 

Most viszont Dan Petrescu el sem kezdi az új idényt, mert két héttel a Liga 1 megnyerése után felbontotta szerződését a kolozsvári klubbal. Azt a szerződését, amelyet nem is olyan rég, áprilisban hosszabbított meg 2020 júniusáig. 

A profi futball azonban a pénzről szól, és Petrescuról köztudott, hogy szereti a pénzt. A kínai Szuperliga utolsó helyén álló Kujcsou Hengfengnek pedig sokkal több pénze van, mint a CFR-nek. A hírek szerint euróban milliós nagyságrendű fizetéssel csábítják a CFR-nél (sajtóértesülések szerint) mintegy félmilliót kereső Petrescut.

A sikeres, ám nyers stílusa és védekezésközpontú, nem túl látványos futballja miatt a kolozsvári szurkolók között népszerűtlen Petrescu így egyetlen, de sikeres szezon után távozik a Fellegvárról. 

A román sportsajtó szerint helyére Edward Iordănescu, a Pandurii Târgu Jiu és az Astra Giurgiu korábbi edzője, Anghel Iordănescu volt szövetségi kapitány fia érkezhet, de felmerült még Victor Piţurcă, Marius Şumudică, Vasile Miriuţă és Mandorlini neve is. Sőt, még a Bölöni Lászlóé is, ám őt jelenleg még egy éves szerződés köti a belga Royal Antwerp csapatához.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro