Nyolcvannégy éves volt. Megkerülhetetlen életművet hagyott hátra.
Lucian Pintilie, a román film- és színházművészet egyik legkiválóbb alkotója szerda este 9 óra körül elhunyt a bukaresti Elias kórházban – közölte az Agerpres hírügynökséggel az egészségügyi intézmény szóvivője, Silvius Negoiță. A rendező, forgatókönyvíró, producer hosszas betegség után, 84 éves korában távozott az élők sorából.
Lucian Pintilie 1933. november 9-én született a ma Ukrajnához tartozó Tarutinóban. A bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem színház tanszékén diplomázott 1956-ban. Színházi rendezőként kezdte alkotói pályáját, több fővárosi teátrumban – többek közt a Bulandra Színházban – állított színpadra emlékezetes előadásokat, amelyekkel nemzetközi téren is elismertséget szerzett. Filmrendezőként 1965-ben debütált a Duminică la ora 6 (Vasárnap 6 órakor) című filmmel. Talán legnagyobb visszhangot kiváltott filmje az 1970-es Reconstituirea (A helyszíni szemle), amelyet néhány hét után vissza is vontak. A Bulandra Színházban 1972-ben színpadra állított Gogol-rendezését, A revizort is betiltották, a következő évben Pintiliének el is kellett hagynia Romániát. 1974-ben Párizsban állapodott meg.
1980-ban visszatér Romániába, hogy megrendezze a Caragiale Farsangja ihlette, De ce trag clopotele, Mitică? (Miért húzzák a harangokat, Mitică?) címet viselő filmet. Ám a munkát leállították az akkori kultúrfelelősök, és a film a Jilavai Nemzeti Filmarchívumba került, ahonnan csak 1990 októbere után jutott a képernyőkre. Pintilie maga is csak 1990 után tért vissza ismét az országba és vált a Román Kultúrminisztérium Filmművészeti Alkotási Stúdiójának igazgatójává.
Terminus Paradis című filmjéért megkapta 1998-ban a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál a zsűrijének különdíját.
Lucian Pintiliét 2007-ben Gopo-életműdíjjal, 2008-ban a Románia Csillaga érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.