A csűr, a templom, a Bivalymúzeum és a helyi lakosok is megnyitják kapuikat a Méra Világzenei Csűrfesztivál közönsége számára. De kik fognak fellépni? Mutatjuk!
Akiket érdekel, hogyan hangolják át a műfaj legnagyobbjai a népzenét a 21. század zenei nyelvére, azoknak idén is kihagyhatatlan nyári program a Méra World Music, azaz a Méra Világzenei Csűrfesztivál, mely augusztus 2-5. között immár harmadik kiadásához érkezik.
A szervezők közleményben tudatják: még izgalmasabb programokkal várják a látogatókat az egyetlen Erdélyben szervezett nemzetközi világzenei fesztiválon.
„A Méra Világzenei Csűrfesztiválon három kontinens zenészei lépnek fel egy falusi porta csűrszínpadán. A széles zenei választék és fergeteges fesztiválhangulat mellett a közönség megismerheti egy hagyományőrző kalotaszegi falu hétköznapjait. A patakon túl, a gyümölcsösben a chillzone függőágyakkal várja a fesztiválozókat, a gyerekeknek pedig egész napos programot kínálunk. A fesztivál idén is nagy hangsúlyt fektet az autentikus környezetre, a fenntarthatóságra és a családias hangulatra.” – írják kedvcsinálóként a szervezők.
De nem csak az idilli környezet csábít Mérára, hanem a világzenei élet ismert figurái is.
Idén ők:
A koncerteket minden nap táncház és jam session követi ahol a nemetközi fellépők mellett palatkai, kalotaszegi, szászcsávási zenészekkel, a házigazda pedig a magyarországi Erdőfű zenekar.
Újdonságnak számít, hogy a fesztivál zenei kínálata szombaton és vasárnap egy negyedik, családi koncerttel bővül, mint ahogy az is, hogy a már megszokott helyszínek mellett a református templom kapui is megnyílnak a világzene számára. Idén hangsúlyosabb szerepet kapnak a kalotaszegi kistermelők is, akik termékeikkel a Bivalymúzeum udvarára rajzolják Kalotaszeg gasztronómiai térképét, így a fesztivál teljes ideje alatt hozzá lehet jutni házias ízekhez, helyi ínyencségekhez.
Mozgóképes beszámolónk a fesztivál tavalyi kiadásáról
A Méra World Music továbbra is mer kicsi és családias maradni, ezért a helyek száma korlátozott: a fesztivál területe napi 1000 vendéget fogad be. A méraiak idén is megnyitják a házaikat és kertjeiket a fesztiválozók előtt. Szobát vagy sátorhelyet a camping@maraworldmusic.com e-mailcímen lehet foglalni.
A fesztiválbérletek áráról, háttértörténetekről, a Szarka telekre való kijutásról és a program támogatóiról a a fesztivál Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.