// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Most Bukaresten a sor: iktatták a kisebbségvédelmi kezdeményezés aláírásait

// HIRDETÉS

A népesség-nyilvántartónak három hónapja van arra, hogy hitelesítse az aláírásokat.

Tetszik vagy sem, mostantól a román állami intézményeknek is foglalkozniuk kell az őshonos kisebbségeknek európai szintű védelmet szorgalmazó európai polgári kezdeményezéssel, miután szerdán iktatták az országos népességnyilvántartó hivatalnál  a Minority SafePack Initiative (MSPI) Romániában összegyűjtött aláírásait.

Az eseményen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette: a kezdeményezés nem irányul senki ellen, és erősíti az Európai Uniót.

Szerinte a 2019-2024-es mandátumban az EU-nak az őshonos kisebbségek védelmét illetően is változnia kell.

„Több millió emberről van szó. Ha ők (a kisebbségek) szolidárisak a velük együtt élő, a saját tagállamaikban élő többi közösséggel, a többséggel, akkor attól erősebb lesz a közösség, nagyobb lesz az önbizalma, nagyobb a bizalmi szint a közösségen belül és sikeresebb a társadalom” – érvelt az RMDSZ elnöke.

Elmondta: nincsenek illúziói arról, hogy Románia változtatna eddigi elutasító álláspontján, de a kezdeményezők arról próbálják meggyőzni Romániát és a többi tagállamot, hogy

a MSPI nem irányul a többség ellen, nem irányul a tagállamok ellen, nem irányul az Európai Unió ellen, sőt erősíti azt.

„Összeurópai érdek, hogy ez a kezdeményezés sikerre vihető legyen, ne legyen Európa megosztott, ne legyen a boldogabb Nyugat és a kevésbé boldog Kelet, ahol a kommunizmus örökségét a nemzeti közösségek, kisebbségek cipelik a hátukon” – mondta az RMDSZ elnöke, aki az RMDSZ képviselőivel és szenátoraival együtt jelen volt a romániai aláírások iktatásán.

Vincze Lóránt, az európai őshonos nemzeti kisebbségek ernyőszervezetének, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke arról számolt be: nemcsak a minimális feltételek teljesültek, a szükséges egymilliónál legalább negyedmillióval több aláírás gyűlt össze, és a küszöböt 7 helyett 11 EU-tagországban sikerült átlépni, az őshonos kisebbségek jogainak kodifikációja érdekében.

Jelezte: azért kezdték Romániában az aláírások leadását, mert a kezdeményezés Erdélyből indult, és itt több mint 300 ezer ember támogatta, de a napokban a többi tagországban is folytatják az aláírások iktatását. A nemzeti hatóságoknak három hónapjuk van arra, hogy kiállítsák az igazolást az aláírások hitelességéről.

Vincze Lóránt szerint időközben minél szélesebb körben ismertetni akarják a MSPI-t, elmondják a nemzeti kormányoknak és parlamenteknek, hogy a kezdeményezés nem kíván semmit elvenni a tagállamoktól. A cél az, hogy elismertessék Európa nyelvi és kulturális sokszínűségét,

védőintézkedésekkel biztosítsák a közösségek hosszú távú fennmaradását

– magyarázta a FUEN elnöke.

Az európai polgárok 2012 óta nemcsak választott képviselőik révén, hanem közvetlenül is kezdeményezhetnek uniós szintű jogalkotást.

Ehhez legalább egymillió aláírás szükséges hét tagországból. Ezt a lehetőséget kihasználva dolgozta ki az RMDSZ és a FUEN azt a javaslatcsomagot, amelyben az őshonos kisebbségek jogairól szóló európai szintű jogszabályok megalkotását szorgalmazza.

A Minority SafePack néven előterjesztett javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az EU-nak az őshonos nemzeti kisebbségek védelmében.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.