Könnyebb utolérni a hazugot, mint a sánta kutyát – még Romániában is, ahol az etnikai kisebbségek ügyét illetően óriási méreteket öltenek a képzelgések és félrevezetések. De íme, maga

a magyarfóbiás uszítás sámánja, bocsánat, sarlatánja, Dan Tănasă is belegabalyodott saját kitalációi és agyszüleményei szálaiba,

amikor rá akart világítani az Európa Tanács romániai rasszizmusra és intoleranciára vonatkozó legutóbbi megfigyelési jelentésének állítólagos gyenge pontjaira. Az ET 2014-ben tette közzé legutóbbi, az adott megfigyelési időszakra vonatkozó „ECRI” (European Comission against Racism and Intolerance) jelentését. A jelentésben egy sor bírálat jelenik meg az olyan különféle sebezhető csoportokkal szembeni ellenséges és diszkriminatív viselkedésekkel kapcsolatban, mint például a romák, a magyarok, a zsidók.

Dan Tănasă egyáltalán nem meglepő módon, egy „exkluzív” anyagában ahelyett, hogy a román nacionalizmusra vonatkozó meglehetősen megalapozott és kritikus részekre reflektált volna, mely román nacionalizmusnak ő maga vállaltan hirdetője, egy sor polemizáló, de inkább nevetséges kijelentést tesz:

azzal vádolja az ET-t, hogy „etnikai elszakadásra lázítja a magyarokat”.

Igen, jól olvasták! Dan Tănasă univerzumában a tiszteletre méltó Európa Tanács, mely 1993-ban nagylelkűen befogadta a tagországok sorába az iliescui-funarióta Romániát, az ország feldarabolására lázít hivatalosan! De a poén poénja a cikk vége felé következik, amikor néhány megválaszolatlan, látszólag húsba vágó kérdést vet fel a jelentéssel, a román hatóságokkal és az ET-vel kapcsolatban. Az egyik ilyen kérdés a következő: „Miért nincs a jelentésben semmi a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok etnikai kritériumok alapján történő diszkriminációjáról?”

Megnéztem a 2014-es ECRI-jelentést és nem találtam semmi ilyesmit. Átnéztem a 2014-es ECRI-jelentést, de

„a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok” még csak „sebezhető/célcsoportként” sem szerepelnek

(V. fej., 34-49. o.). Ilyen formában nem szerepelnek a 2005-ös ECRI-jelentésben sem. Nem szerepelnek a 2001-es ECRI-jelentésben sem. Nem szerepelnek az 1998-as ECRI-jelentésben sem. És bár az egyik korábbi jelentésben elismerik, hogy nem állítják magukról, hogy minden diszkriminációs jelenséget és minden sebezhető csoportot felölelnek, ezek összeállítását, idézem, „erkölcsi feddhetetlenségük és a rasszizmussal, idegengyűlölettel, antiszemitizmussal és intoleranciával kapcsolatos kérdésekben szerzett elismert szaktudásuk alapján kiválasztott független és pártatlan tagok” végzik, az ECRI „egyenlő módon kezeli az Európa Tanács összes tagállamát”. (Forrás: Romániára vonatkozó ECRI-jelentés, 2014, 7. o.) Tehát nyugodtan kiindulhatunk abból a feltételezésből, hogy a jelentéseket tények alapján és jóhiszeműen készítik.

Mi az egyetlen hihető és jogos következtetés, amit a fentiekből le lehet vonni? A székely/magyar megyékben élő románok „diszkriminációja” kifinomult, de úgy tűnik, hogy teljes mértékben hiányzik. Kivételek, persze, lehetnek! De úgy tűnik, hogy a kivételek a Székelyföldön is a szabályt erősítik. Tekintettel arra, hogy a székelyföldi románokat még a román hatóságok együttműködésével zajló húsz évnyi jelentéskészítés után sem említik egyáltalán diszkriminált csoportként, megállapíthatjuk, hogy

hiányzik a románok székely térségekben zajló etnikai alapú diszkriminációjának az a széleskörűen elterjedt jelensége,

melyről Dan Tănasă az Antena3, B1, RTV, Realitatea TV televízióadókkal egyetemben kitartóan-mániákusan beszámol, és melyet megpróbál elhitetni.

Ezzel szemben több ECRI-jelentés megemlíti a romániai médiában és interneten tapasztalható magyarellenes (és nemcsak magyarellenes) viselkedést – lásd a 2014-es jelentés 30+ oldalait. A 2014-es ECRI-jelentésben megemlített egyik magyarokkal szembeni diszkriminatív viselkedés éppen a kovásznai „hajpántos kislány” ügye – amelyből éppen Dan Tănasă csinált hisztérikus médiaügyet (ld. 48. o., 169. bek.). Most érthetőbbé válik az ECRI-jelentéssel szembeni allergiás reakciója, mely éppenséggel kétszer is megsemmisíti prekoncepcióit és kétszer is helyreállítja a helyi viszonyokat illetően:

1. A Székelyföldön a románok nem tekinthetők (általában magyar etnikumúakból álló) helyi hatóságok által diszkriminált csoportnak.

2. A Székelyföldön a magyarok tekinthetők az (általában román etnikumúakból álló) kihelyezett központi hatóságok által ismételten diszkriminált csoportnak. (Ez nyilvánvalóan nem állandóan és nem mindenhol, de mégiscsak ismétlődő módon megtörténő és érzékenynek tekintett kérdésekben megnyilvánuló dolog…)

(OFF TOPIC) Amikor szóba kerül a romániai magyarfóbia, a magukat érintetteknek érzők (védekezési/magyarázkodási reakcióként?) gyakori válasza a következő:

„Magyarország még rosszabbul bánik az ottani románokkal!”

Személy szerint nem követtem nyomon és nem írtam ezekről az aspektusokról, mert ez a blog elsősorban Erdélyről szól. Márpedig éppen a román nacionalisták szokták azt ismételgetni, hogy „Erdély Románia!”. Pontosan! Éppen ezért nem nagyon írok Magyarországról, mert Erdéllyel foglalkozom, és Erdély Romániában van. Egyszerű. Mégis, mert nem vagyok híve a populizmusnak és nekem csalódást okozott a kormányzásba 2010-ben visszatért „új” Orbán Viktor az 1998 és 2002 között kormányfőként tevékenykedő „régi” Orbán Viktorhoz képest (great job, man!), egyáltalán nem okoz gondot bemutatni a Magyarországnak tulajdonított, többek között az ECRI-jelentésekben is megjelenő hibákat. Például a 2015-ösben.

Ebben sok, túl sok utalást találnak majd zsidókkal és romákkal szembeni inkrimináló, diszkrimináló és mélységesen lealacsonyító nyilvános viselkedésre, média általi megjelenítésre és politikai cselekedetre. Ez a szomorú igazság. Ami viszont a „magyarországi románok hálátlan helyzetét” illeti, a „románfaló magyar” drogjától függő román közönség számára „sajnálatos” módon, az ECRI-jelentés semmit sem említ. Ismétlem,

nincs semmiféle magyarok általi diszkrimináció a románokkal szemben, még a román nacionalisták által „eredendő gonosznak” tartottak anyaországában sem.

Miközben a romániai magyarfóbiára vonatkozó jelentések több bekezdést és oldalt tesznek ki, románellenes viselkedéseket még csak meg sem említenek ekként külön, hanem belefoglalják a 13 elismert magyarországi „nemzetiségre” (!) vonatkozó bekezdésbe, idézem: „According to the Third Opinion on Hungary of the Advisory Committee on the Framework Convention for the Protection of National Minorities, the representatives of national minorities other than Roma did not report intolerance towards their communities.” (ld. 23. o., 69. bek.) Vagyis hiányoznak a 13 magyarországi nemzetiséggel szembeni intoleráns tettekre utalások, a romákat kivéve.

A székelyföldi/magyarországi románok és a romániai magyarok helyzetére visszatérve, a fentiekből kiderül, valaki „hadilábon” áll a valósággal, illetve párhuzamos valóságban él:

1. Vagy az Európa Tanács

2. Vagy Dan Tănasă és a haverjai.

Középút nincs.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.