A magyarellenes hiszti ellenére épülhet az új magyar-román gázvezeték

A gazdasági érdekek felülírják a soviniszta hőzöngést.
Hirdetés

Hiába a magyarellenes hisztéria: a román gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz állami vállalat megkapta az engedélyt az energiaügyi minisztériumtól a BRUA-gázvezeték megépítéséhez, így elkezdődhetnek a munkálatok – jelentette be a vállalat szerdán.

A Bulgáriát, Romániát és Magyarországot összekötő vezetéken keresztül juthat majd Magyarországra a Fekete-tengerben kitermelt földgáz.

Az állami vállalat közölte: az engedély megszerzésével elkezdődhet a beruházás első szakasza Podișor és Horia között, illetve három kompresszorállomás megépítése Podișornál, Bibeştinél és Zsuppánál.

A tervek szerint a gázvezeték Giurgiu, Teleorman, Dambovita, Arges, Olt, Vâlcea, Gorj, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyén halad át. A Románia területén 478 kilométer hosszúra tervezett, Podișor tól a bánsági Temesrékásig terjedő vezeték megépítéséről szóló kivitelezési szerződést a román hatóságok tavaly novemberben írták alá.

A BRUA-gázvezeték megépítésének teljes költségét 550 millió euróra becsülik, amiből 179 millió eurót az Európai Unió biztosít.
A fekete-tengeri földgázról Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt február elején Bukarestben, és bejelentette: Románia 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren kitermelt gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

Hirdetés

Ennek nyomán valóságos hisztériahullám indult el a román sajtóban, az ellenzéki Népi Mzgalom Párt (PMP) pedig már-már hazaárulással vádolta a kormányoldalt. De megszólalt a soviniszta Románia Korszerűsítéséért Nemzeti Koalíció is, gyanúsnak nevezve az ügyletet.

A hisztéria miatt Teodor Meleşcanu külügyminiszter magyarázkodni kényszerült, kijelentve: semmilyen egyezményt nem írt alá a magyar külügyminiszterrel. Rámutatott: egyezményt már csak azért sem írhattak alá, mert ezeket előbb a kormányoknak kellett volna jóváhagyniuk.

A mesterségesen erjesztett botrány miatt a Transgaz közleményben magyarázta el, hogy az ország gazdasági érdeke megköveteli a vezeték megépítését.
 

Hirdetés