// 2025. július 19., szombat // Emília

Semjén: magyar állampolgárság csak egyféle van, és minden magyarnak jár

// HIRDETÉS

Az állampolgárság biztosítása az asszimiláció ellenszere lehet.

Magyarnak lenni kötelesség és küldetés is egyúttal, hogy a nemzetet megőrizzük - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten. Kijelentette: a magyar állampolgárság jár minden magyarnak, éljen bárhol a világon.

Semjén Zsolt az Egymillió című, a nemzetegyesítéssel és a magyar kereszténydemokrata politika történetével foglalkozó könyvének bemutatóján kiemelte: ő maga családja, erdélyi gyökerei okán pontosan tudja, mit jelent, ha valakit generációkon át bozgornak, hazátlannak neveznek.

A KDNP elnöke rámutatott: az állam célja és értelme, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon.

A magyar nemzet pedig akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad - hangsúlyozta.

Ugyanakkor látni kell a reális helyzetet is: Trianon után idegen hatalmak fennhatósága alá, kisebbségi sorsba került a Kárpát-medencei magyarság egy jelentős része. Ennek okán jelentős veszélyként jelentkezik a természetes asszimiláció - mondta. Szintén veszélyforrásként jelölte meg az uniós csatlakozás utáni elvándorlást, amely főleg Romániára jellemző.

Hozzátette: száz éve az utódállamok deklarált és következetes célja a területükön lévő magyarság eltüntetése, jobb esetben beolvasztás, rosszabb esetben a fizikai elüldözés formájában.

Kitért arra is: a 2004. december 5-ei „nemzetárulás, amit Gyurcsány Ferencék csináltak" lelki Trianon volt, brutális sebeket okozott a külhoni magyarságnak, és a velünk ellenséges államok malmára hajtották a vizet.

Ahhoz, hogy a magyarság megmaradjon, szükség van egy erős, gazdaságilag stabil anyaországra, külpolitikára, öntudatos és büszke magyarságra, amely a saját nemzeti értékeit tudja, vállalja, és kiáll az egyetemes nemzeti magyarság mellett - mondta. Szükség van a hagyományos támogatási formákra is - tette hozzá, jelezve:

2010-hez képest megtízszerezték a külhoni magyaroknak juttatott támogatásokat.

Kiemelte az elszakított területeken indított gazdaságfejlesztési programokat, és azt mondta: ez jó az ott élő magyarságnak, és mivel gazdasági fejlesztést visz oda, jó a többségi nemzetnek is.

Kitért a külhoni magyar etnikai pártok és szervezetek kormányzati támogatására is, és azt mondta: az ottani magyarság megmaradása szempontjából döntő jelentőségű, hogy az adott településen magyar a polgármester vagy sem, bent van-e a magyar párt az ottani parlamentben - akár kormányon - vagy sem. Semjén Zsolt, akivel Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke beszélgetett, a Kölcsey kör rendezvényén személyes életcéljának nevezte a kettős állampolgárság megadását.

A magyarság mindig egy volt nyelvében, kultúrájában, és Szent István óta politikai nemzet is - emelte ki. Ahhoz, hogy az asszimilációt meg lehessen állítani, illetve fordítani, kell egy nagyon erős impulzus, ami az állampolgárság megadása minden magyarnak, éljen bárhol a világon. Kijelentette: nincs A és B kategóriájú magyar, egy magyar nemzet van, ugyanaz az állampolgárság illeti meg a külhoni magyarokat is, mint az anyaországiakat.

Azzal, hogy az egyetemes magyar nemzet egy politikai listára szavazhat, kifejezhető, hogy sorsközösség vagyunk és minden magyar politikai akarata megtestesül a magyar Országgyűlésben - tette hozzá.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro