// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Tăriceanu: ne a titkosszolgálatok irányítsák az állami intézményeket!

// HIRDETÉS

A szenátus elnöke ezt az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal folytatott megbeszélésen mondta. Timmermans az igazságügyi módosítások és a DNA körüli botrány ügyében tájékozódik Bukarestben.

A parlament célja „szavatolni, hogy az erőszakszervezetek és titkosszolgálatok nem befolyásolják a demokratikus intézmények működését” – hangsúlyozta csütörtökön Călin Popescu Tăriceanu az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal folytatott megbeszélésen, amelyen arról beszélt: a büntető törvénykönyveket azért kell módosítani, hogy azok összhangba kerüljenek az alkotmánybíróság döntéseivel.

Călin Popescu-Tăriceanu a találkozón kifejtette, amennyiben az Európai Bizottság nyitott arra, hogy párbeszédet folytasson a romániai hatóságokkal a „kényes témákról", megelőzhető, hogy „hiányos vagy eltorzított információk" jussanak Brüsszelbe.

Călin Popescu-Tăriceanu ugyanakkor hangsúlyozta az EB támogatásának és együttműködésének fontosságát az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) „haladéktalan lezárása' tekintetében. Véleménye szerint a bizottság legutóbbi jelentéseiből az derül ki, hogy Románia „a CVM keretében megszabott célkitűzések nagy részét megfelelően teljesítette”.

Timmermans azért érkezett Bukarestbe, hogy személyesen tájékozódjon az igazságügyi törvények módosítása és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének leváltására tett indítvány nyomán kirbbant botrányról. Ezért aztán alig van olyan román állami vezető, akivel nem találkozott vagy találkozik a nap folyamán: először Liviu Dragnea, a képviselőház és a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke fogadta, ezt követően találkozott Tăriceanuval, majd az iagzságügyi törvények módosításával megbízott parlamenti bizottság tagjaival is tárgyalt.

Ezt követően Florin Iordache, a tetsület vezetője elmondta: tájékoztatta az EB alelnökét arról, hogy a büntető törvénykönyvet és a büntetőjogi perrendtartást azért módosítják, hogy összhangba kerüljenek az alkotmánybírósági ítéletekkel.

Timmermans ezt követően Klaus Iohannis álalmfővel is találkozott, majd továbbszáguldott Viorica Dăncilă miniszterelnökhöz és Tudorel Toader igazságügy-miniszterhez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.