Néhány költői lapszéljegyzet, Asztalos Csaba diszkriminációs tanácselnök úr szíves figyelmébe (is).
A dolgok állása a következő: miniszterelnökségének első televíziós interjúja alkalmával Viorica Dăncilă asszony máris beleszaladt a diszkrimináció „sarkig” tárt karjai közé: azt találta mondani, hogy azok a román európai parlamenti képviselők, akik félretájékoztatják az EU-t, noha tudják, mi az igazság… nos, ezek a személyek autisták.
Tekintsünk el a miniszterelnöki kijelentés okaitól, illetve attól is, hogy az autista kifejezés milyen pontosan fedi a célszemélyek cselekedetét. Maradjunk csak a pőre tényeknél:
tekintettel arra, hogy sérti az autizmus spektrumzavarban szenvedők közösségét. (Arra sem térek ki, ha már a pontosságnál tartunk, hogy ha valaki autizmust mond a hivatalos és elfogadott autizmus spektrumzavar helyett, máris van némi különbség az értelmezés mezején.)
A továbbiakban az történt, hogy az autista személyek érdekvédelmi egyesületei nyilvánosan felrótták Dăncilă asszonynak az „autistázást”, az Országos Diszkriminációellenes Tanács pedig eljárást indított az ügyben, és perzsára hívta a miniszterelnököt. Aki időközben (persze, nagyon helyesen) sietett bocsánatot kérni a szerencsétlen elszólás miatt.
Mi több, Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke úgy vélekedett, hogy a diszkriminatív módon megnyilatkozó véleményformálók (legyenek ők politikusok, újságírók vagy bárkik)
Tegyük fel, hogy egyetértek Asztalos úrral. Tegyük fel, hogy ebben az országban a törvény betűje minden egyes diszkriminatív kifejezést pontosan meghatároz. Kivétel nélkül! Más kérdés, hogy ha például egy roma közösség véleményformálója cigánynak nevezi magát és közösségét, akkor jog szerint szépen vissza kellene vonulnia, mert, ugye, a cigány kifejezés diszkriminatív. És az is más kérdés, hogy a fránya emberi nyelvben létezik az átvitt értelem. Például: a kretenizmus nevű betegséget a pajzsmirigy hormon szintézisének zavara idézi elő. És figyelem: a kretenizmus csak korai felismerés és az első életév során elkezdett kezelés esetén gyógyítható. Továbbá: a beteg egész életén keresztül hormonpótlásra szorul. És: a hormonadag egyéni, pontos beállítást és folyamatos ellenőrzést igényel. Tehát, súlyos! Na mármost, a kretenizmusban szenvedő személyt kreténnek nevezi az orvostudomány. Igen ám, de van a kretén szónak egy másik értelme is, a magyar nyelv értelmező szótára szerint. Nevezetesen: hülye. Akire rámondják, az nem szenved kretenizmusban. Csak nagyon, de nagyon ostoba. Persze attól meg tud sértődni. Ahogy, gondolom, a kretenizmusban szenvedők érdekképviselete is diszkriminációt kiálthat a szó nyilvános használata esetén. A mi szavunkra visszatérve,
Az emberi nyelv használói ugyanis igen kreatív személyek.
Az egyetértésre visszatérve: tegyük fel, hogy a fentiektől mind eltekintek, és elfogadom, hogy Viorica Dăncilă kijelentésével diszkriminálta az autisták közösségét. Akkor viszont van egy másik baj. Az autista személyek érdekeit képviselő romániai szervezet (FEDRA) közzétett egy dokumentumot, amelyben felsorolja a korábban hasonló vétséget elkövető magas rangú közéleti személyiségek névsorát. Vegyük őket sorra: Mihai Răzvan Ungureanu (volt külügyminiszter és miniszterelnök, később elnézést kért), Călin Popescu-Tăriceanu kétszer (volt miniszterelnök, a hírek szerint nem kért elnézést), Liviu Dragnea (a szenátus elnöke, később elnézést kért), Klaus Iohannis (államelnök, a hírek szerint nem kért elnézést), Bogdan Aurescu (volt külügyminiszter, a hírek szerint nem kért elnézést).
A FEDRA dokumentumában az is megtalálható, hogy biza feljelentették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Mihai Răzvan Ungureanu és Călin Popescu-Tăriceanu urakat sértő kijelentéseik okán. Ám az Országos Diszkriminációellenes Tanács úgy ítélte, hogy
De tovább megyek. Gondolom, nem nehéz megfigyelni, hogy az autizmus kifejezéssel korábban vagdalkozó személyek egytől egyig férfiak. És – legalábbis a hírek szerint – megúszták az elmarasztalást.
Hogy is állunk ezzel akkor, tisztelt Tanács? Ha mindez így van, akkor nem kéne az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak hivatalból eljárást indítania önmaga ellen, a nők diszkriminációja okán? És nem kellene jól megbüntetnie magát? Ez lenne a minimum, amit egy ilyen esetben elvárok.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.