// 2025. július 19., szombat // Emília

TGV-típusú gyorsvasút épülne Budapest és Kolozsvár között

// HIRDETÉS

Gázvásárlásról, a kisebbségi jogokról, a vásárhelyi magyar iskoláról tárgyalt Bukarestben Szijjártó Péter.

Történelmi előrelépést hozhat Magyarország energiabiztonsága tekintetében a magyar–román együttműködés – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bukarestben, miután találkozott Teodor Meleşcanuval, a román diplomácia vezetőjével.

A felek megállapodtak arról, hogy a román fél 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren az ExxonMobil és az OMV által kitermelt gáz Magyarországra szállítására azáltal, hogy magyar vállalatok kötötték le a majdani román–magyar gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

„Ez az első olyan alkalom az utóbbi néhány évtizedben, amikor Magyarország nagy mennyiségben tud gázt vásárolni új, nem Oroszországhoz köthető forrásból”

– mutatott rá a külügyminiszter.

Magyarország gázimportjának 70,8 százaléka Oroszországból származott 2016-ban.

Szijjártó szerint egyetértés van Magyarország és Románia között abban, hogy

a térség első TGV-típusú gyorsvasúti összeköttetése Budapest és Kolozsvár között épüljön meg.

Bejelentette: a magyar kormány egymilliárd forintot hagyott jóvá a Budapest- Kolozsvár közötti vasútvonalterv megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A román fél szeretné ezt a vonalat Bukarestig meghosszabbítani: ez nekünk nincs ellenünkre – jegyezte meg Szijjártó Péter.

Megállapodás van abban, hogy a magyar–román határon épült tíz kisléptékű, ideiglenes határátkelőhely közül kettő hamarosan állandó nyitvatartásúvá válik: az ehhez szükséges jogi, technikai előkészületeket a két kormány megkezdte – mondta.

A kisebbségi kérdések tekintetében Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar fél továbbra is a kölcsönös tiszteletre alapozva szeretné szervezni az együttműködését Romániával.

„Ennek része az, hogy a kisebbségek jogait kölcsönösen tiszteletben tartjuk az európai sztenderdeknek megfelelően, és erőforrásként tekintünk a kisebbségekre.

A magyar kormány kiemelten figyeli a marosvásárhelyi római katolikus líceum újraindításával kapcsolatos fejleményeket,

és bízik abban, hogy a korábban, a (bukaresti) koalíció politikai vezetője, Liviu Dragnea házelnök úr által adott ígéretet a román kormány betartja. Ezt folyamatosan figyelemmel követjük, kapcsolatban állunk folyamatosan az RMDSZ vezetőivel” – nyilatkozta Szijjártó Péter.

Ukrajnában egyetlen kisebbség oktatáshoz fűződő jogait sem csorbíthatják – mutatott rá a magyar külügyminiszter. A román diplomácia vezetőjével megállapodtak abban, hogy folytatják az eddigi szoros együttműködést a kérdésben, annak érdekében, hogy Ukrajnában a kisebbségek már létező jogait ne csorbíthassák.

Egyetértettek abban, hogy a nemzeti közösségekkel kell tárgyalnia az ukrán kormánynak, mielőtt végrehajtja a vitatott törvényt, és Kijevnek a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben kell tartania a Velencei Bizottság ajánlásait.

Bukaresti látogatása alkalmával Szijjártó Péter a parlament házelnökeivel és Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is megbeszélést folytat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro