Kreatív vagy IT-céget indítanál?

Pénzt és ingyen ismereteket is nyújtanak hozzá: a legjobbaknak 40 ezer euró indulótőke jár.
Hirdetés
Mindehhez az északnyugat-romániai fejlesztési régióban (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szilágy vagy Szatmár megyében) kell lakni, és nagyon elkötelezettnek kell lenni: idén még csak a képzések zajlanak, jövőre jöhet a cégalapítás és a pénz.
 
A CRITBIZ program célja új tehetségek felfedezése és képzése, valamint olyan támogatói közösség létrehozása, amely szakértelmen és tenni akaráson alapul – hangzott el ma a programot indító sajtótájékoztatón Kolozsváron. A kreatív és IT-ágazatban vállalkozást fejlesztő programot a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE), a Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a PONT Csoport bonyolítja.
 
400 potenciális vállalkozó képzését vállalják, akik közül azt remélik, legalább 300-an üzleti tervet nyújtanak be, kétfordulós pitching során kiválasztott 48 üzleti terv pedig legfeljebb 40 ezer eurós, vissza nem térítendő támogatást nyer – vázolta a három éves programot Gönczi József, a ROVE elnöke és Farkas András, a PONT Csoport társalapítója.
 
Idén választják ki a képzések résztvevőit (a CRITBIZ honlapján már 150-en jelentkeztek), akiknek minden megyében legalább két, negyven órás tanfolyamot tartanak az adózásról, szerződésekről, banki folyamatokról, üzleti és marketingterv megalkotásáról. A vállalkozás gyakorlati működtetését szakmai gyakorlaton sajátítják el.
 
Az elkészült üzleti tervekkel lehet aztán pályázni a legfeljebb 40 ezer eurós indulótőkére, a CRITBIZ lebonyolítói pedig 24 kreatív, illetve 24 IT-vállalkozást választanak ki és támogatnak. Mivel ezek húzóágazatok a nagyvárosokban, a CRITBIZ-esek azt szeretnék, ha minél több kisvárosi vállalkozást támogathanának, és a kisebb településeken is kialakulnának a vállalkozási ökoszisztémák.
 
A programban résztvehet minden 18-64 év közötti személy (kivételt képeznek azok a 18-24 év közötti fiatalok, akik nem vesznek részt oktatásban és alkalmazásban sincsenek), aki állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik az észak-nyugati fejlesztési régióban, a vállalkozását pedig városi környezetben szeretné alapítani, és nem többségi tulajdonos egy már létező vállalkozásban a támogatási szerződés aláírásának pillanatában.
 
A támogatásokhoz és képzésekhez a pénzt, több mint 11 millió lejt a CRITBIZ az Európai Szociális Alapból kapja a romániai Humán Tőke Operatív Program 2014-2020 keretében.
 
 
A szerzők a kolozsvári BBTE újságíró szakos hallgatói, szakmai gyakorlatukat a Főtérnél végezték.

Hirdetés