Dragnea és Tăriceanu szerint valakik csúnyán félretájékoztatták Junckert

A két házelnök védelmébe vette a Európai bizottság által bírált igazságügyi reformokat.
Hirdetés

Nyílt levélben válaszoltak a bukaresti parlament házelnökei szerdán az igazságügyi reformmal kapcsolatos brüsszeli bírálatokra, amelyben aggasztónak nevezték, hogy az Európai Bizottságot (EB) – értékelésük szerint – félretájékoztatták a jogalkotási folyamat átláthatóságát illetően.

Călin Popescu Tăriceanu  szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök „méltányolta”, hogy az EB érdeklődik a romániai igazságszolgáltatási reform iránt, ugyanakkor kölcsönös, nyílt tájékoztatást, és szoros együttműködést szorgalmaztak Brüsszellel.

A PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció pártjait is vezető házelnökök leszögezték: az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag négy hónapos előkészítése során

az összes alkotmányos előírást és az Európai Bizottság minden ajánlását betartották,

a végig nyilvános közvitába pedig az érintett szakmai szervezeteket is bevonták.

Dragnea és Tăriceanu szerint – a jobbközép ellenzék, a jobboldali államfő és Románia külföldi partnerei által bírált, és maratoni tüntetéssorozatot kiváltó – igazságszolgáltatási reformcsomag 316 cikkelye közül 229-et az igazságszolgáltatás függetlensége felett őrködő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) javasolt, és „szinte az összes többi” valamely másik szakmai szervezet támogatását élvezi.

A házelnökök úgy vélekedtek:

szerencsésebb lett volna, ha Brüsszel a véleménynyilvánítással megvárja a bukaresti normakontroll eredményét.

Hirdetés

Dragnea és Tăriceanu szerint a módosítások a jogállamiság megerősítését szolgálják, de az emberi szabadságjogok betartására is hangsúlyt helyeznek.

Levelük végén – az EB elnökének egy korábbi célkitűzésére utalva – kifejezték reményüket, hogy Románia igazságszolgáltatásának uniós megfigyelése és ellenőrzése, az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (CVM) lezárul a jelenlegi Európai Bizottság mandátumának végéig.

Mint megírtuk, Jean-Claude Juncker, az EB elnöke és Frans Timmermans, az EB első alelnöke szerdán közös nyilatkozatban jelezte: az Európai Bizottság aggodalommal figyeli az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos legújabb romániai fejleményeket.

A brüsszeli figyelmeztetés azokra az ellenzéki vádakra utal, melyek szerint a kormánykoalíció politikai ellenőrzése alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a felelősségre vonástól a korrupcióval vádolt politikusokat. A kormányoldal szerint viszont az igazságszolgáltatás reformjára azért van szükség, mert Románia ügyészállammá vált, ahol az ártatlanság vélelme és az emberi jogok is sérülnek.
 

Hirdetés