Iohannis olyan lassan beszélt, hogy automatikusan leállt tőle a rádióműsor

Az élő adás helyett a gép bekapcsolt egy zeneszámot.
Hirdetés

Az Adevărul szúrta ki, hogy Klaus Iohannis szerdai bejelentése, miszerint Viorica Dăncilát nevezi ki új miniszterelnöknek, annyira hatásosra sikerült, hogy beindította a beszédet élőben közvetítő Europa FM rádió biztonsági rendszerét, amely automatikusan lekeverte az államelnököt, és zenét kezdett el sugározni.

Klaus Iohannis a román nyelv szokásos ritmusához képest is nagyon lassan beszél, hát még egy pörgő rádiós beszélgetőműsorhoz képest. Amikor pedig minden szavát mérlegeli, vagy épp nyomatékosítani akar valamit, akkor magához képest is hosszú hatásszünetet tart.

A fajsúlyos bejelentést, miszerint a PSD egy éven belül a harmadik miniszterelnökét készül bedarálni, az Europa FM biztonsági rendszere négy percig és húsz másodpercig volt képes elviselni. Amikor az államfő odáig jutott a beszédében, hogy „Eddig keveset valósított meg. A PSD-nek most bizonyítania kell, hogy meg is csinálja, amit ígért”, és tartott egy drámaibb hatásszünetet, a rádió biztonsági rendszere lekapcsolta az élő közvetítést, és Sam Brown Stop! című bluesszámát kezdte el sugározni.

Hirdetés