// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

A kampány véget ért, hamarosan eldől Katalónia sorsa

// HIRDETÉS

Tovább halad a függetlenség útján, vagy marad a „szerető” Spanyolhon ölelő karjaiban?

Katalónia eddigi legrendhagyóbb választási kampányát zárták kedden a pártok, miután az egyik listavezető, Carles Puigdemont Brüsszelből vett részt a szavazók mozgósításában, míg egy másik elnökjelölt, az előzetes letartóztatásban lévő Oriol Junqueras pedig a börtönből üzenve kampányolt az elmúlt hetekben.

Junqueras pártja, a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) épp ezért a Madridtól több mint 70 kilométerre, Estremerában lévő fegyintézet bejárata elé szervezett kampányeseményt napközben.

Marta Rovira, a párt választási listájának második helyezettje azt mondta: a lehető legközelebb akartak lenni vezetőjükhöz, akit szerinte

azért zártak be, mert tudják róla, hogy ő a legjobb jelölt az elnökségre.

Egyúttal „több demokráciát" kért, hogy a konfliktusokat párbeszéd útján rendezhessék.

A politikus a rendezvény után meglátogatta Junquerast, aki pártja szerint levélben már leadta szavazatát.

A kampányeseményt egy szélsőjobboldali csoport spanyol zászlókkal felvonuló mintegy tucatnyi tüntetője igyekezett megzavarni.

A párt este Sant Vicenc dels Horts településen zárta a két hetes kampányt, ahol korábban Oriol Junqueras polgármester volt.

Carles Puigemont, leváltott katalán elnök pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Sí) a nap végén egyszerre több katalán településen tartott választási rendezvénnyel fejezte be kampányát. Ezeken Carles Puigdemont - ahogy az elmúlt hetekben többször is - online kapcsolat segítségével volt jelen. A résztvevők óriáskivetítőn láthatták beszédét.

A csütörtöki választás az október 1-jei függetlenségi népszavazás második fordulója, amelynek tétje óriási - mondta a politikus nyilvánvalóvá téve, hogy leváltása ellenére továbbra is Katalónia elnökének tekinti magát, és a jövőben is szeretne az lenni.

A katalán politikus Instagram-oldalán közzétette, hogy

csütörtökön jelképesen, a „nevében" szavaz majd egy 18 éves első szavazó Katalóniában.

Közös, Brüsszelben készült fotójukat is megosztotta.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a nap folyamán személyesen kampányolt pártja, a konzervatív Néppárt és listavezetőjük Xavier García Albiol mellett.

A kormányfő kora reggel videót osztott meg az interneten, amelyen szokásos napindító edzése, gyorsgyaloglás közben látható, ezúttal Barcelona egyik tengerparti sétányán. „Hajnalodik Barcelonában, hajnalodik Spanyolországban, jó reggelt mindenkinek!" - üzente a politikus.

A spanyol kormányfő a PP barcelonai kampányzáró rendezvényén arról beszélt, hogy minden rájuk leadott szavazat a politikai változást teszi lehetővé Katalóniában. „Mi, akik védjük a demokráciát, az alkotmányt és a törvényt, képviseljük a jó oldalát ennek a történetnek" - mondta.

Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt egy új időszak megkezdéséhez, a függetlenségi folyamat hátrahagyásához kérte a szavazatokat Barcelonában.

Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt (PSC) listavezetője pedig a megbékélés mellett érvelt Cornella del Llobregatban, kijelentve: „nem fogadjuk el, hogy megosszák a népünket", mert mindannyian Katalónia részei vagyunk.

A baloldali Catalunya en Común rendezvényén Santa Coloma de Gramanetben arról beszéltek, hogy ők az egyetlenek, akik az egész katalán népért vannak itt, és ők az egyetlenek, akik egész Spanyolországban képesek változást előidézni.

A radikális függetlenségi Népi Egység (CUP) barcelonai kampányzáróján a katalán köztársaság építésének folytatása mellett emelt szót.

A december 5-e óta zajló választási kampány fő témája a katalán függetlenség volt, kevés szó esett arról, hogy a pártok milyen egyéb elképzeléseket, például gazdasági vagy szociálpolitikai intézkedéseket valósítanának meg hatalomra kerülve.

A 7,5 millió lakosú Katalóniában csütörtökön több mint 5,5 millió választópolgár dönthet az új parlamentről.

Az előrehozott parlamenti választások kiírását október 27-én jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, miután feloszlatta a helyi törvényhozást és menesztette a katalán kormányt.

Minderre a spanyol szenátustól kapott jóváhagyást az alkotmány 155-ös cikke alapján még aznap, hogy a katalán függetlenség kinyilvánításáról fogadott el határozatot a barcelonai parlament.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.