A szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani állami kitüntetésétől.
Az RMDSZ csütörtöki hírlevele szerint a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróság szerdai döntésére reagálva Kelemen azt mondta: „Nekünk akkor is bátran kell elmondani a véleményünket, ha már minden állami kitüntetést megvontak tőlünk”.
Olvasson még:
- A román társadalom már nem retteg annyira a magyaroktól, hogy ebből kiemelt politikai téma legyen – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (2. rész)
- Szerdai hírösszefoglaló: DNA-vizsgálat Soós Zoltán ellen, béremelést ígért a kormány a pedagógusoknak, pedofilt fogtak Kolozsváron
- A digitális világban a kisebbségi lét még inkább párhuzamosabbá válhat – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (1. rész)
„A demokrácia alapvető ismérvei közé tartozik például az is, hogy az ember akkor ünnepel, amikor kedve tartja, hogy kimondhatja azt, amit gondol. Az érdemrend visszavonásával azt is üzenik, hogy Romániában ma korlátozzák a szólásszabadságot”
– mondta.
Kelemen Hunor a sors iróniájának nevezte azt, hogy a kitüntetést, amelyet 2000-ben a román–magyar kulturális együttélés előmozdításáért adományozott neki Emil Constantinescu államfő, 2017-ben egy olyan interjúért vonják vissza, amellyel párbeszédet és vitát akart kezdeményezni a román–magyar békés együttélés új alapokra helyezéséért.
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta mind a mai napig egyetért a Szabadság napilapban megjelent interjú minden szavával. „Ha valami változik, szólok” – fogalmazott. Az interjúban úgy fogalmazott: annak ellenére, hogy a magyar embereknek nincs okuk a centenárium megünneplésére, tiszteletben tartják december elsejét.
Kelemen Hunor az MTI-nek azt nyilatkozta: nem kíván jogi lépéseket tenni a becsületbíróság határozata ellen, az államfőnek kell most mérlegelnie, visszavonja-e a kitüntetését.