„Olvasómozgalom” a marosvásárhelyi könyvvásáron

Már csak egyet kell aludni, hogy jobbnál jobb könyvek és programok közt válogathassunk Erdély legnagyobb magyar könyves rendezvényén.
Hirdetés

Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló, több mint száz programmal várja az érdekélődőket a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amely Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvénye – közölték szerdán a szervezők.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényen több mint negyven erdélyi és magyarországi kiadó, valamint könyvkereskedő vesz részt. A vásárlók több ezer könyvcímből válogathatnak.

Az idei szemle díszmeghívottja a Jelenkor Kiadó és szerzőik: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba, akiknek külön estjük lesz. A vásár kiemelt programjai között szerepel az Erdély csodái című fotókiállítás, valamint A mai magyar női próza címet viselő beszélgetés, amelynek házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. A meghívottak Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa és Szeifert Natália.

Az előző évek hagyományához hűen több színházi előadás és koncert is lesz. Az idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi sikereket elért Julius Caesar című előadását mutatják be Marosvásárhelyen, amelynek rendezője Silviu Purcărete. A könyvvásáron a Kaláka és Lackfi János ad két koncertet, valamint a WH együttes és Nádasdy Ádám bemutatja a Shakespeare’s Sonnets and Songs című produkciót, amelyet korábban Kolozsváron is megtekinthetnek az érdeklődők.

Az idén rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és 239 csapat vett részt a könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! elnevezésű irodalmi vetélkedőjén, amelynek döntőjét most tartják. A három évvel ezelőtt elindított megmérettetésen eddig összesen 1845 gyerek vett részt és olvasta el a korosztálya szerint számára kijelölt kortárs szerzők alkotásait. Makkai Kinga főszervező szerint a játék már „olvasómozgalommá” nőtte ki magát a fiatalok körében. Úgy véli, izgalmas, friss kortárs könyvekkel fel lehet ébreszteni a fiatal nemzedék olvasási kedvét.

Hirdetés

Az „ahol a múlt és a jövő…” mottójú könyvvásár az idén is több évfordulós szerzőre összpontosít, így a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek. Megemlékeznek a Marosvásárhelyhez kötődő Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról, Aranka Györgyről, valamint Kassák Lajosról és Ady Endréről is.

 

Hirdetés