Románia utolsó királyának utolsó megalázása

„Nem az ember irányítja a korokat, hanem a szegény ember áll a korok irányítása alatt”. Miron Costin krónikás 300 évvel ezelőtt írt szavai ábrázolják a leghűbb módon I. Mihály román király életét és uralkodását.

Egy korok irányítása alatt álló ember volt.

Szerencsétlenségére a nemzeti és egyetemes történelem egyik legnehezebb időszakában kellett uralkodnia. Uralkodása éveiben hozott számos döntését, számos gesztusát bírálni lehet, de akármit tett is volna, a „korok irányítása alatt” állt. Nem kerülhette el az országra 1944 augusztusa után rázúduló szerencsétlenségek egyikét sem. Az 1945 és 1947 közötti időszakban nem akarta csatamezővé változtatni Romániát, és jól tette, nem akart háborút indítani a szovjet megszállók ellen, aminek ugyanaz lett volna a végkifejlete: a kommunizmus bevezetése.

Ami a magánéletét illeti, Mihály király méltósággal élte le a száműzetés éveit. De nem tudott a disszidens románok erőteljes hangjává válni. Ehhez nem volt tehetsége.

I. Mihály általában véve sohasem volt vezéregyéniség.

Lelkiismeretesen és méltósággal teljesítette kötelezettségeit, de sohasem tudott valamilyen ügy zászlóvivőjévé válni. A román népre nézve sajnálatos módon az 1989. decemberi forradalom után sem tudta magára ölteni a vezér szerepét, amikor a történelmi kontextus kedvező lett volna számára. Amikor 1992 tavaszán százezer ember lepte el Bukarest központját, hogy kifejezze a király iránti szeretetét, ez arra kellett volna kényszerítse őt, hogy ne mondjon le a monarchia eszméjéről a Ion Iliescu kriptokommunistáival és Adrian Năstase megvesztegethetőivel 2001-ben elindított kompromisszum kedvéért. Csaknem 50 évnyi száműzetés után, mialatt sohasem ismerte el az 1947. december 30-i aktust, mellyel az ország elhagyására kényszerítették és bevezették a népköztársaságot, Mihály király a Năstase-kormánnyal kötött megállapodásaival

megsemmisítette törvényi és erkölcsi jogát arra, hogy a monarchia visszaállítását követelje.

I. Mihály képtelen volt ellenállni családjának és környezetének, akik inkább egy eszme eltemetését választották, hogy az Erzsébet-palotában, Soborsinban mulatozhassanak, vagy hozzájussanak a Peleş belépődíjaiból származó bevételekhez. I. Mihály a környezetében lévő nyerészkedők miatt belement abba, hogy fejet hajtson Ion Iliescu és bizalmasai előtt.

Romániában attól kezdve a monarchia eszméje elvesztette politikai ideál jellegét

és egyszerű – néha fellengzős – szertartási címkévé változott, melyen többek között kommunista hóhérok vagy az utódiak is részt vesznek. Sőt, Mihály király élete utolsó éveiben teljesen megadta magát a Margit–Duda páros nyomásainak, kizárva Miklóst az utódlásból. A Margit–Duda párosnak, sajnos, még a király életének utolsó pillanatait is sikerült nevetségessé tennie, felelőtlenül botrányt erőszakolva ki Miklós volt herceggel, akinek megtiltották, hogy meglátogassa haldokló nagyapját. Alpári veszekedést csaptak abban az ingatlanban, ahol Mihály király életes utolsó pillanatait tölti és a sajtónak szükségtelenül eljuttatott nyilatkozataikkal nyilvánosan besározták a királyi ház jó hírét. Méltatlan vég ez Románia utolsó királya számára, akit még egyszer nyilvánosan megaláztak. Ezúttal már nem olyan kommunisták tették ezt, mint Dej, Groza vagy Iliescu, hanem a saját gyermekei, Margit és Duda.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.