Kit vitt el ma a DNA?
MTímea
2017. november 10. péntek, 19:33
Ninel Cercelt zsarolással vádolják.

Péntek este előállította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a közlekedési minisztérium egyik államtitkárát, akit zsarolással vádolnak. Az ügyészek szerint Cercel Ninel megpróbálta meneszteni a brassói vasúti áruszállítási központ (CZM) menedzserét, amiért nem volt hajlandó aláírni egy szerződést.

A DNA ügyirata összefüggésben áll egy október végi tűzesettel, amikor is egy tehervonat ammónium-nitrátot szállító vagonja kigyulladt a Prahova megyei Breazán. A vagon az Azo Mures veszélyesnek minősülő teheráruját szállította.

Az államtitkár november elsején, funkciójával visszaélve közvetlenül és közvetett módon is nyomást gyakorolt a CZM brassói menedzserére, hogy kössön szerződést – az állami vasúttársaság kárára – egy magánfuvarozó céggel az AZO Mures Rt. veszélyes anyagainak szállítására. Miután az igazgató megtagadta ezt, az államtitkár felszólította, hogy mondjon le, ellenkező esetben kirúgatja. November 3-án fenyegetéseit be is váltotta: ellenőröket küldött a brassói áruszállítási központhoz, majd október 6-án Bukarestbe hívatták egy ellene indított vizsgálat eredményeképpen.

A DNA 24 órára őrizetbe vette az államtitkárt és kérte a 30 napos előzetes letartóztatását.

 

comments powered by Disqus
Úgy tűnt, vége a párton belüli zendülésnek, de talán mégsem sikerült teljesen rendet teremteni. Egy náci karlendítős fotóval járatják le Csomortányi Istvánt.
Ismét tartott egy küldöttgyűlést a néppárt.
Az európai ember kicsikét konzervatív, ha szokatlanabb élelmiszerek fogyasztásáról van szó. Mint például a felebarátai húsa. Na vajon miért?
A címben (nem is) jól elrejtett arrogancián túl, persze, lehet Románia a magyarok országa is, ha nem autonómiáznak, hanem ügyesen beállnak a közös szászló alá.
Klíma-igazságszolgáltatást követelt a nép a délutáni verőfényben. Pontosabban, olyan száz ember.
A CNSAS eddig már 4 nem-együttműködői igazolást állított ki Băsescunak, de új adatok kerültek felszínre, a bíróság pedig döntött.
Nem elég, hogy a romániai középiskolai oktatás alapból nyakig van a trutymóban, most jön az, hogy aki hülyegyerek, az megy szakiskolába. Értik ezt az abszurd és megalázó direktívát?
Az egyetlen beruházó is menekülőre fogta a környékről, a turizmusról álmodozó polgármester pedig összeesküvést sejt az egész botrány mögött.
Romániának mindig csak idegen uralmak alatt ment jól. Most rosszul megy. Mert románok uralkodnak. Tehát kulturális újragyarmatosításra van szükség. Traian Ungureanu írása.
Rovana Plumb vagyonnyilatkozatának furcsaságai nem kerülték el az EP szakbizottságainak figyelmét.
Tizenegy évvel a Farkasok után Róma másik szimbóluma, a Sas is behódolt Kolozsvárnak.
Egy héten belül egy erdészt meggyilkoltak, egy másik pedig csak a szerencsének köszönhetően menekült meg a fatolvajoktól.
A POL egykori tanácsosa, Mark Hermann Christian is elindul a megmérettetésen.