Négy óra alatt közel 200 jogsit vontak be

Személy- és áruszállítókat vizsgált a rendőrség, közel 1600 bírságot szabott ki.
Hirdetés

A közutakat és a közrendet felügyelő rendőrök országos ellenőrzést tartottak pénteken, amelynek eredményét szombaton közölte a rendőrség: négy óra alatt közel 200 jogosítványt vontak be, és 1589 bírságot szabtak ki.

80-an alkoholos befolyásoltság alatt vezettek, 87-en úgy, hogy járművükön technikai meghibásodást észleltek a rendőrök, 371-en biztonsági öv becsatolása nélkül, 46-an kihangosítás nélkül telefonálva, 36-an pedig túllépték az időszakos technikai felülvizsgálat határidejét. Ittas vezetésért 19 sofőrnek vonták be a jogosítványát, és 30 sofőrnél találtak annyira magas alkoholszintet, hogy az már bűncselekménynek számít.

A bírságok közül 35-öt azért szabtak ki, mert a sofőr nem tartotta tiszteletben a vezetési és kötelező pihenési időszakokra vonatkozó előírásokat, 41-et a taxizási szabályok megszegéséért, hármat pedig a helyi közszállítási szabályok megszegéséért.

Hirdetés