Ez a válasz a madridi ultimátumra.
Párbeszédre kérte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt Carles Puigdemont katalán elnök, de nem adott egyértelmű választ arra kérdésre, hogy múlt kedden kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét - derült ki a katalán elnök leveléből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a spanyol sajtó.
„Kormányom számára prioritás teljes intenzitással a párbeszéd útját keresni" - fogalmazott Carles Puigdemont abban a válaszlevélben, amelyet a spanyol kormányfőnek írt, és faxon juttatott el Madridba.
A katalán vezető két hónapos tárgyalási időszakot javasolt a konfliktusból kivezető út megtalálása érdekében. Mint írta, tartsák meg mielőbb az első találkozót, és kössék meg az első megállapodásokat. „Ne hagyjuk, hogy a helyzet tovább romoljon" - hangsúlyozta.
A politikus írásában kifejtette: annak a politikai mandátumnak a felfüggesztése, amely október 1-jén a szavazóurnáknál keletkezett, mutatja a katalán kormány határozott szándékát, hogy a szembenállás helyett megtalálják a megoldást.
Hozzátette: október 10-én, a katalán parlament ülésén őszinte ajánlatot tett a párbeszédre, ami nem a "gyengeség megnyilvánulása" volt, hanem tisztességes javaslat, hogy megoldást találjanak a spanyol állam és Katalónia közötti kapcsolatra, amely sok éve megszakadt.
Meglepetését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a spanyol kormány kész alkalmazni az alkotmány 155-ös cikkét, amely lehetővé teszi Katalónia autonómiájának felfüggesztését.
Carles Puigdemont levelében azt is kérte a spanyol kormányfőtől, hogy vessenek véget a katalán nép, a katalán kormány „elnyomásának". Felidézte, hogy épp ezen a hétfő délelőttön kell megjelennie a madridi központi büntetőbíróságon a katalán rendőrfőnöknek és két olyan civil szervezet vezetőjének, amelyek 2010 óta békés tüntetéseket szervezett emberek millióinak részvételével.
Az „elnyomás fejezetébe" sorolta egyebek mellett az október 1-jei „brutális rendőri erőszakot", az internet és a média „cenzúráját".
„A párbeszédre irányuló javaslatunk őszinte, a történtek ellenére is, de logikusan összeegyeztethetetlen a növekvő elnyomás és fenyegetések jelenlegi légkörével" - zárta sorait a katalán elnök.
Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter szombaton egy rádióinterjúban azt mondta: a spanyol kormány nem fogad el kitérő vagy kétértelmű választ a katalán vezetéshez intézett, hétfőn lejáró ultimátumára, ilyen homályos nyilatkozat esetén Madrid "kénytelen lesz intézkedéseket foganatosítani". Amennyiben a katalán elnök nem ad egyértelmű választ a kérdésre, újabb felszólítást küldenek Barcelonába, hogy a katalán kormány térjen vissza a törvényesség keretei közé. Ennek határideje csütörtökön 10 órakor jár le.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.