„Az EU nem fog elismerni egy független Katalóniát!” Talán nem jól hallották!

Az EU a katalóniai válsággal és a Spanyolországban létrejött politikai zsákutcával kapcsolatosan – nagyon határozottan – kijelentette, hogy a spanyol bíróságok által hozott döntéseket fogja tiszteletben tartani. Ezen álláspont jogi alapját lényegében a Szerződés 4. cikkelye biztosítja, mely a tagállamok nemzeti politikai és alkotmányos struktúráinak tiszteletben tartására kötelezi az európai intézményeket.

Ami – technikailag – egy önhatalmúlag kikiáltott entitás, az egyik uniós tagállam, Spanyolország alkotmányos nemzeti egységét szétverő elszakadási folyamatból következő Katalán Köztársaság el nem ismeréséhez vezetne. Ami a Szerződés és a nemzetközi megállapodások világosan megfogalmazott fogalmait figyelembe véve normális és jogilag alátámasztott hozzáállás lenne. 

Csakhogy pontosan most, amikor az európai egységnek kellett volna lennie a fő érvnek, mely képes bizonyítani a tagállamoknak, de a nemzetközi közösségnek is, hogy létezik a közösségi politikáknak egy olyan logikai koherenciája, melyre szükség esetén támaszkodhatna, a valóság azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem ez a helyzet.

Katalónia esetében NINCS egy egységes álláspont az európai vezetők részéről,

csak nemzeti vélemények vannak, mint amilyen Franciaországé vagy Olaszországé, melyek már bejelentették, hogy nem fogják elismerni Katalónia függetlenségét. Másrészről ott van Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének vitatott kijelentése, aki a következőket mondta: „A Prodi-bizottság, a Barroso-bizottság és az általam vezetett is azt mondta, hogy mindig a spanyol Alkotmánybíróság és a spanyol parlament döntéseinek tiszteletben tartását helyezzük majd előtérbe… de nyilvánvaló, hogy amennyiben egy Katalónia függetlenségét illetően pozitív szavazásra kerül sor, tiszteletben fogjuk tartani ezt a döntést”. De hozzátéve:

„Katalónia nem válhat egyik napról a másikra az EU tagjává. Olyan csatlakozási folyamatnak lesz alávetve, mint bármely másik tagállam, mely 2004 után csatlakozott hozzánk és ez nem történik egyszerűen csettintésre.”

Ez reménysugarat jelent a katalóniai és Európa más térségeiben levő szeparatistáknak,

annak ellenére, hogy az üzenet alapjában véve világos: nem egy illegális függetlenségi népszavazás eredményeinek elismeréséről van szó, hanem esetleg egy törvényesen megszervezett folyamatról, egy tárgyalásos úton létrejött és a kérdéses állam nemzeti bíróságai által ekként elismert döntésről.

Az európai intézményeknek kétértelműségét használják ki teljes mértékben egyesek mindaddig, míg nem érkezett meg Brüsszelből az egyértelmű álláspont: „nem fogjuk elismerni egy illegális népszavazás eredményeit”. Innentől kezdve bármi lehetséges. Íme, az egyik tagállam (Románia stratégiai partnere) magas rangú hivatalosságának, Kovács Zoltánnak, a magyar kormány szóvivőjének az álláspontja, aki egy – nagyon érdekes módon – éppen Brüsszelben tartott sajtókonferencián a következőket mondta:

„Magyarország tiszteletben fogja tartani a nép akaratát… Csak a nép akarata számít,

ez az álláspontunk… Spanyolország és a katalán nép belügyéről van szó, a döntést pedig kizárólag nekik kell meghozniuk, tiszteletben kell tartanunk a nép akaratát, ezt nevezik demokráciának.”

Ez egyszerűen a spanyol kormány összes üzenete, döntése és állásfoglalása értékének a teljes tagadása, mely az Alkotmánybíróság egyik döntése alapján éppen kijelentette, hogy a népszavazás illegális és így semmilyen utólagosan hivatkozott eredményt sem lehet majd figyelembe venni. Sőt, mind Mariano Rajoy kormányfő, mind Carles Puigdemont katalán vezető egyetlen lényeges dologban egyetértettek: a katalóniai történés nem helyi, hanem európai válság.

A témával kapcsolatos európai egység megbomlása meghatározó fontosságú, hiszen a magyar kormányszóvivő nyilatkozatának jelentéseit több szinten is lehet értelmezni.

Először is azt mutatja, hogy az európai ügykezelési egység – legalábbis ebben az esetben – véletlenszerű. És nem akármikor történik ez, hiszen – közismert – a függetlenségnek a katalóniai regionális parlament általi esetleges kikiáltása abba a helyzetbe hozna minket, hogy

tanúi lennénk az első területi elszakadásnak az EU valamelyik tagállamában,

ami drámai értékű precedens és hasonló helyzetek más államokban való rendkívül valószínű generálója lenne, ahol különféle fázisban levő függetlenségpárti nacionalista mozgalmak léteznek és melyek követendő útnak fogják tekinteni a „Katalónia precedenst”.

Másodsorban látható, hogy közvetlen következményként az első és legfontosabb pont is igazolható: még akkor is, ha az EU tömbje azt szeretné üzenni, hogy nem ismeri el a kérdéses folyamat törvényességét, megtörténhet, hogy ez nem jelentené ugyanakkor egy összes tagállam által magáévá tett, azonos értelmű álláspont automatikus elfogadását is. Fennáll annak lehetősége, hogy ezen államok egyike azt mondaná – implicit módon –, hogy elismerve a nép döntésének értékét (még ha azt egy törvénytelen népszavazáson fejezték is ki), egyoldalúan elismerhetne egy egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot. Vagyis pontosabban mondva abban a furcsa helyzetben találhatnánk magukat, amikor az EU, mint az azt alkotó tagállamok hivatalos képviselője részéről lenne egy nyilatkozat Katalónia Köztársaság létezésének el nem ismeréséről és ugyanakkor, legalábbis egy tagállam részéről sor kerülhetne az elszakadásból következő állam létezésének hivatalos elismerésére.

Harmadsorban, és ennek közvetlenül érdekelnie kellene bennünket, a szóban forgó üzenetet – szerintem – sokkal szélesebb körűen kellene értelmezni, ugyanis Európa más térségeinek is szól, melyek ezáltal értesülnek arról, hogy

Magyarország hivatalosan is támogathatna egy egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot,

még akkor is, ha az odáig elvezető összes eljárást törvénysértővé nyilvánít az a tagállam, melynek területén a kérdéses események zajlanak.

Egyesek legalábbis így értelmezték. És nem tekintem egyszerű véletlen egybeesésnek, hogy alig négy nappal az illegális katalóniai népszavazás után, az erdélyi magyar radikális pártok frontális támadást indítottak a román nemzetállam integritás és egysége ellen: „Erdély nem Románia. (…) Erdély a történelem folyamán többször volt önálló fejedelemség, mint valamely ország része”, áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsba (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppártba (EMNP) tömörült szélsőséges magyar politikai vezetők közös közleményében. Erre azután került sor, hogy Orbán Viktor úr október 1-én, pontosan azon a napon, amikor Katalóniában a spanyol igazságszolgáltatás által illegálissá nyilvánított népszavazást tartották, a következőket mondta a Kolozs megyei Szászfenesen:

„Magyarország elég erős ahhoz, hogy vállalja a felelősséget az erdélyi magyarokért.”

Az orosz propaganda pedig pont ebben az időszakban helyezett el a sputnik.md oldalon egy Felmérés: Népszavazás a székelyek autonómiájáról, Katalónia mintájára című anyagot (a teljes szöveg itt érhető el). Azt hiszem, hogy a szöveget közzétevők megdöbbenésére, a szavazás eredménye, legalábbis a ma reggeli statisztika szerint, 81,8 százalék ellenzőt és alig 18,2 százalék támogatót mutat.

Ez minden más bizonyítéknál jobban mutatja, hogy mekkora nálunk (de ez történt Spanyolországban, sőt Katalóniában is) azok valódi aránya, akik felfogják egy minden alkotmányos dimenzióiban erős, az európai és euro-atlanti térség integráns részét képező egységes állam működésének értékét. Ez így tökéletesen igaz és normális, de vajon elégséges is ahhoz, hogy megakadályozzanak és leállítsanak jövendőbeli Katalónia típusú példákat az EU-n belül még akkor is, ha a spanyol válság megoldódik, amikor az egyre inkább elszigetelt elszakadáspártiak lemondanak a szóban forgó kiáltványról, vagy – ellenkezőleg – azt tapasztaljuk majd, hogy a spanyol kormány alkalmazza az alkotmányos rendelkezéseket és megteszi az első lépéseket az alkotmány (eddig sohasem érvényesített) 155. cikkelyének alkalmazása felé és – egy összetett folyamat első lépéseként – felszámolja Katalónia autonómiastátuszát? Elméletileg ennek így kellene történnie. A gyakorlatban viszont azt hiszem, hogy az alkotmányos rend aláaknázása zavartalanul folytatódni fog az EU tagországaiban, amit mindazok támogatni fognak, akik ebben az európai projekt belülről történő aláaknázásának lehetőségét látják.

Most pedig, mint láthatjuk, sikerült is nekik – legalábbis nagy sikerrel – kiváltaniuk Spanyolországban az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai válságát. Reméljük, hogy megoldódik és – ha lehet – az európai politikai vezetők levonják a szükséges azonnali politikai tanulságokat. Ki tudja, talán a mieink is megteszik majd ezt.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.