Szent a magyar-holland béke, visszatérhet a magyar nagykövet

Lezárták a távozó holland nagykövet minősíthetetlen kijelentése nyomán kialakult konfliktust.
Hirdetés

Lezárták a konfliktust a holland miniszterelnökkel, visszatérhet a magyar nagykövet Hollandiába – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök magyar újságíróknak pénteken Tallinnban az MTI beszámolója szerint.

Az EU soros elnökségét betöltő Észtország fővárosában rendezik meg az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját, amelynek fő témája a digitalizáció.

A tanácskozásra érkezve a magyar miniszterelnök közölte: beszélt Mark Rutte holland miniszterelnökkel.

„Le is zártuk a két ország közötti konfliktust, kedveljük egymást tulajdonképpen, és egyetértünk nagyon sok kérdésben” – fogalmazott, hozzátéve: a Hollandiába akkreditált magyar nagykövet visszatérhet Hágába.

Mint ismeretes, a magyar nagykövetet azért rendelték haza, Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a 168 Óra című lapnak azt mondta: az iszlamista terroristák ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.

Hirdetés

Orbán Viktor az uniós reformjavaslatokat illetően kiemelte: „messze vagyunk még attól, hogy reformelképzelésekről lehessen beszélni”, inkább azt lehet mondani, hogy van egy szándék, hogy Európát újra versenyképessé tegyék, és ez különböző javaslatokban ölt testet.

Sok javaslat van az asztalon, ezek összerendezését vállalta a tanács elnöke, Donald Tusk, és két hét múlva „lesz valami kerete a jövőről való gondolkodásnak” – mondta.
 

Hirdetés