A kétéves rendezvénysorozat az 1918-1920-as időszakra fókuszál
Centenáriumi megemlékezések egész sorozatával készül felidézni a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megelőzték a trianoni békediktátumot – jelentette be Tőkés László EP-képviselő, a KMAT elnöke szombaton, a kisebbségben élő magyar közösségek politikai szervezeteit tömörítő szervezet nagyváradi ülését és kétnapos autonómiakonferenciáját összegző sajtóértekezleten.
Az egész Kárpát-medencére kiterjedő, Válasz Trianonra: az autonómia című projekt részletes programját a KMAT egy novemberi tanácskozásán dolgozzák ki.
„Alapvető célunk a történelmi valóság megismerése, a megbékélés keresése az utódállamok többségi nemzeteivel és a Trianon-okozta máig ható következményeknek a gyógyítása” – hangoztatta Tőkés László.
Románia 2018-ban a „Nagy egyesülés” százéves évfordulóját ünnepli, vagyis annak az 1918. decemberi elsejei Gyulafehérvári Román Nemzetgyűlésnek a centenáriumát, amelyen
A KMAT a 2018-tól 2020-ig terjedő rendezvénysorozattal a többi olyan fontos történelmi eseményt is fel akarja idézni, amely megelőzte a – románság által megfogalmazott követeléseket is szentesítő – trianoni döntést.
„Nem Magyarország felosztásának dátumát, a Trianoni békediktátumot tekintjük évfordulói alkalomnak önmagában, hanem az egész „18-20-as periódust Gyulafehérvártól a trianoni döntésig terjedően, ebben benne van a szerbiai népgyűlés, a kolozsvári magyar nemzetgyűlés 1918 decemberében, vagy a Székely Nemzeti Tanács megalakítása 1918 novemberében” – magyarázta az EP-képviselő.
Kifejtette:
azokkal a többségi nemzetekkel, amelyekkel együtt élnek, és hozzá kell járulniuk az olyan hibáknak a kijavításához is, mint amilyen a későbbi romániai asszimilációs politika.
Hangsúlyozta: Romániában számos olyan igazságtalanság érte a magyarságot, amely ellentétes a Gyulafehérvári Nyilatkozat szellemével, a centenáriumi rendezvénysorozattal pedig arra is emlékeztetni akarják a románságot, hogy a történelmi dokumentumba foglalt autonómiaígéretéről megfeledkezett.
A Nagyváradon tartott kétnapos autonómiakonferenciáról Tőkés László elmondta: a KMAT rendszeresen szervez reprezentatív tanácskozásokat a téma európai szakértőivel az autonómia eszméjének népszerűsítése, formáinak megismertetése és a nemzedéki folytonosság megteremtése érdekében a kárpát-medencei magyar fiatalok számára.
Megemlítette: a rendezvényen felkérték a konferencián előadóként részt vevő Szili Katalint, a határon túli autonómiaügyek egyeztetésének miniszterelnöki megbízottját, hogy közvetítsen az erdélyi magyar szervezetek és pártok között a székelyföldi területi autonómiaigény egységes képviselete érdekében.
A konferenciát megelőző nagyváradi munkaülésén a KMAT állást foglalt az új ukrajnai oktatási törvény ellen, tiltakozott a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése miatt, és felkérte tagszervezeteit, hogy segítsék a szükséges egymillió aláírás összegyűjtését a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéshez.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.