Porosenko megvédte a kisebbségellenes ukrán oktatási törvényt

Ezek után aligha kérdéses, hogy aláírja-e.
Hirdetés

Petro Porosenko ukrán elnök szerint az ukránoknak „szent joguk”, hogy tanulhassák anyanyelvüket, mellette nem tiltott második, harmadik vagy akár negyedik nyelvet tanulniuk, és ez megvalósulhat úgy, hogy közben nem sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai – írja az MTI.

Ezt az államfő a hétvégén az Ukrajinszki Novini ukrán hírügynökségnek nyilatkozva fejtette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy aláírja-e az új oktatási törvényt vagy visszaküldi a kijevi parlamentnek átdolgozásra.

Porosenko kiemelte, hogy még nem kapta meg a törvényhozástól az elfogadott jogszabályt.

A szeptember 5-én megszavazott oktatási törvény több országban – köztük Magyarországon – váltott ki tiltakozásokat, de belföldön is akadtak bírálói, köztük Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója. Ukrajnai magyar szervezetek arra kérték az államfőt, hogy vétózza meg a jogszabályt. A kijevi parlamenti pártok közül a Viktor Janukovics Oroszországba menekült volt ukrán elnök hívei által alapított Ellenzéki Blokk képviselői kérték Porosenkót, hogy ne írja alá a törvényt.

Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter viszont az utóbbi napokban tett több sajtónyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy az államfő aláírja majd a jogszabályt a parlament által jóváhagyott tartalmával.

Hirdetés

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a hétvégén Kijevben tartott Jaltai Európai Stratégia (YES) elnevezésű nemzetközi fórumon a kulisszák mögött nyilatkozva újságíróknak megismételte, hogy Ukrajna ki akarja terjeszteni az ukrán nyelv oktatását a gyermekek számára, ezzel együtt nem akarja megfosztani a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelvükön történő oktatástól.

Megerősítette, hogy kész folytatni az oktatási törvénnyel kapcsolatosan felvetődő kérdések megvitatását azokkal az országokkal, amelyekben még kételyek vannak az új jogszabálynak a kisebbségi nyelvoktatásra vonatkozó rendelkezéseit illetően.

Az ukrán parlament által megszavazott új oktatási törvény alapvetően a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018. szeptember 1-jétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.
A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye váltott ki tiltakozást több országban, köztük Magyarországon és Romániában. Ez azt mondja ki, hogy Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. A tantárgyaknak a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatása – az ukrán nyelv tanítása mellett – csak az első négy osztályban maradna meg, az is csupán az önkormányzati (vagyis nem állami) fenntartású tanintézetekben, azokban is csak külön osztályokban vagy csoportokban. Az 5. osztálytól felfelé már – az anyanyelvi tárgyak kivételével – a tantárgyakat ukránul oktatnák majd.

Hirdetés