// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

A spanyol alkotmánybíróság betiltotta a katalán függetlenségi népszavazást

// HIRDETÉS

De nyugi: ettől még csak azért is meg fogják tartani.

A spanyol alkotmánybíróság csütörtök este felfüggesztette az október 1-jére kiírt katalán függetlenségi népszavazást.

A referendumot kiíró rendeletet, valamint a népszavazásról szóló törvényt a spanyol kormány támadta meg a bíróságon, amely néhány órával a beadvány megérkezése után rendkívüli ülésen döntött is annak eljárásba vételéről.

A vitatott jogszabályok felfüggesztése automatikus, amíg a testület meghozza ítéletét. Az alkotmánybíróságnak erre öt hónap áll rendelkezésére.

Az alkotmánybírák határoztak arról is, hogy figyelmeztetnek 70 magas beosztású katalán köztisztviselőt és a 947 katalán polgármestert, hogy kötelességük a népszavazás megakadályozása.
Carles Puigdemont katalán elnök a katalán TV3 televízió esti műsorában eközben arról beszélt, hogy a spanyol kormánynak minden eszköze megvan a népszavazás megfékezéséhez, de nem fog sikerülni neki, mert hat évnyi „piszkos háború" után napokra vagyunk a szavazástól.

Mint mondta, már 16 ezer együttműködő és több mint 560 önkormányzat áll készen. „Nem lehet azt mondani ezeknek a demokratáknak, hogy nem azok" - jegyezte meg.

A politikus kijelentette: a népszavazást megrendezik, még ha abból „feljelentés-cunami" lesz is.
Puigdemont szerda éjjel írta ki a függetlenségi referendumot október 1-jére, miután a katalán parlament függetlenségi pártjai elfogadták a népszavazás megrendezését szabályozó törvényt az ellenzéki pártok tiltakozása közepette.

Az ellenzéki politikusok kifogásolták, hogy néhány óra alatt, előzetes szakértői véleményezés, vita és érdemi módosítások nélkül vitték át a parlamenten jogszabályt, közülük többen felhívták a figyelmet annak alkotmányellenességére is, mivel a spanyol alkotmánybíróság minden, a függetlenségi népszavazásra vonatkozó lépést annak nyilvánított korábban.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.