Amikor az igazságügy-miniszter bejelentette, hogy közzé fogja tenni a javaslatait, mondván, hogy „egy jogállamban nem kísérletezünk az embereken”, bekaptam a csalit és horoggal együtt lenyeltem. Amikor éppen megkönnyebbülten fel akartam lélegzeni, miután felületesen elolvastam a címeket és kutyafuttában a szöveget is, egymást követő cikkelyekben robban be a Románia összes büntetőügyese, börtöntölteléke és börtönérettje által várt főnyeremény: a magisztrátusok felelősségéről szóló törvény.

Rövid zárójel: a parlamenti többség első dolga annak idején az volt, hogy

harapófogóval távolította el a törvényből a polgármesterek felelősségéről szóló részt.

Módosították azt a rendelkezést, mely szerint hitelutalványozókként a Számvevőszék felelősségre vonhatta őket, lehetőséget adva nekik arra, hogy aláírási jogukat átengedjék a városmenedzsernek vagy a polgármesteri hivatal valamelyik másik tisztviselőjének. Vagyis a közbeszerzések terén továbbra is ugyanazok a trükközések zajlanak, de a polgármesterek – gyakorlatilag – megszabadulnak a felelősségtől.

Feljebb menve, Romániában miniszteri szinten nincs semmilyen ellenőrzés és felelősség, a miniszteri tisztség meggazdagodásra való felhasználása miatt ritkán indul önállóan közigazgatási eljárás. Ebben a környezetben, melyben már nem létezik a miniszterek és a polgármesterek felelőssége, Toader úr – abszurd módon – azt javasolja, hogy ugyanezt vezessék be a bírák, és szinte már várom, az ügyészek esetében is.

Vagyis nem ott alkalmazzák, ahol a GDP egyharmadát kezelik, helyi szinten és a központi kormány szintjén, hanem ott, ahol – és most képzeljék ide egyes tévés véleményvezérek üvöltözését – millió-millió-millió eurót vesztünk. A milliárdokat nem is látjuk.

Mi a helyzet az igazságügyben?

Olyan rendszerről beszélünk, melyben nagyrészt nagyjából 4.000 bírónak kell döntenie 4.000.000 ügyben, vagyis nagyjából 1.000 akta jut egy bíróra évente. Vannak ügyek, melyekben több tucatnyi gyanúsított érintett, ahol bevásárlókocsival kell hozni a több tucatnyi kötetre rúgó aktákat.

Utópisztikus, bár végső soron nagyon is csábító az elképzelés, hogy az igazságszolgáltatásnak hibátlannak kell lennie egy olyan Romániában, melyben egyetlen sima járda és egyetlen baktériummentes kórház sincs. Amúgy, a tisztelt Igazságügyi Minisztérium az EJEB-es (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) ítéletekkel kapcsolatos kutatással kideríthette volna, hogy a fő gondot valójában nem a rossz ítéletek jelentik, mint inkább az olyan, sokszor zavaros törvények, mint például a tulajdonról szóló, a meglévő törvények nem alkalmazása, vagyis olyan dolgok, melyek inkább a bírók felkészítésével és az általuk meghozott döntések minőségével kapcsolatosak, amiben szintén a minisztériumnak kellene intézkednie.

EJEB-ítéletek – milliók-milliók-milliók – kotkodácsolják szüntelenül az igazságszolgáltatás-ellenes tévés véleményvezérek. A milliárdokat akarják ezzel elrejteni, főleg azokat, melyeket hajdanán a Securitate vagy a külkereskedelmi intézmények kezeltek (a szerző elsősorban Dan Voiculescura és az Antena3-t is irányító Intact-csoportra utal – a szerk.).

A magisztrátusi felelősség szükségességére vonatkozó elgondolás folytatásaként hozzák fel azt is, hogy az Igazságügyi Felügyeletet vissza kell helyezni az Igazságügyi Minisztériumhoz, vagyis esetleg – tisztán alkotmányos módon – a végrehajtó hatalomnak alárendelt szervnek kellene döntenie a bírói hatalom tevékenységéről. Ez nagyon szép visszatérés a 2000–2004-es helyzethez, amikor

az összes igazságszolgáltatási gebe glédába állításához használták fel ostorként az Igazságügyi Felügyeletet.

Az ostor Rodica Stănoiunál, aki Sanda néven jelentett hajdanán a Securitaténak, valamint a Securitate volt munkatársánál volt, aki Marius Oprea történész állítása szerint, állítólag beszervezte a volt minisztert, egy bizonyos Urechénél, a SIPA (Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat – a szerk.) utolsó főnökénél. „Az új struktúrák függetlenségére vonatkozó törvényi és intézményi garanciák hiányában nyilvánvaló a korrupció elleni harc gyengülésének veszélye”, mondja Iohannis. Az lehetne a garancia, ha Teleormanból (Liviu Dragnea szociáldemokrata pártvezető megyéje – a szerk.) helyeznénk valakit az Igazságügyi Felügyelet élére, aki majd ítéletet mondhat a Bombonica Dragnea (Liviu Dragnea korrupcióval vádolt volt felesége, jelenlegi nevén Bombonica Prodana – a szerk.) ügyében döntő bíró felett.

„Önök szerint Romániának előre kell haladnia, vagy visszafelé, ahogy Klaus Iohannis akarja? (…) Nem az igazságszolgáltatási rendszernek kell Iohannis, Kövesi (Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság vezetője – a szerk.), vagy Lazăr (Augustin Lazăr főügyész – a szerk.) akarata szerint működnie, ha a parlamenti többség végül valamilyen irányban döntést hoz, akkor azt fogjuk támogatni.” Ezt könnyű lefordítani, a kijelentés egy bűntetőítéletet elszenvedőtől (Liviu Dragnea – a szerk.) származik – vagyis az igazságszolgáltatási rendszernek nem a korrupcióellenesség vektorjainak akarata szerint kellene működnie, hanem az amúgy korruptakkal dugig teli parlamenti többség akarata szerint, akiknek jelentős része máris fogdaellenes pajzsként használja a Parlamentet.

Mi lehetne a tanulság?

A kísérleteket a polgárokon nyilvánvalóan már elvégezték. A polgárok közül már csak 1.000 tüntet – ez jelentős szám, de nem elegendő. A változtatás taktikája perverzebb, mint a 13. sz. sürgősségi kormányrendelet esetében, már nem tartják nyitva éjszakára a Hivatalos Közlönyt, a közvitát elhúzzák és a változtatások fokozatosan történnek. Végül van rá esély, hogy ezek a törvények az elnöki vétón is túljutnak, ha a parlamenti többség megfeszül. Toader miniszter úr, különben, pontosan azt teszi, amit már első nap elkövetett, amikor a saját kocsijával úgy távozott a kormány épülete elől, hogy átlépte a Győzelem-palota előtti kettős záróvonalat.

Semmilyen büntetést sem fog kapni, ellenkezőleg, hívekre fog szert tenni. Volt CCR-tagi (Alkotmánybíróság – a szerk.) tudálékos stílusa, üzenete ítéletszerűsége valójában ugyanazokat a társadalom által már egyszer elutasított javaslatokat rejti, amelyeket most újracsomagolva, újrarendezve, és áthatolhatatlan jogi nyelvezetbe bújtatva akarnak lenyomni a lakosság torkán. Hideg vízzel.

A 27 év alatt szintén a polgárokon elvégzett kísérletek külön cikket érdemelnének.

A Caritas, a tönkretett gyárak, a csődbe vitt bankok (ld. Bancorex. Egyházak Bankja, Dacia Felix Bank), az elidegenített ásványkincsek, az Erdélyi-szigethegység kanadai ciánnal majdnem kimosott aranya, a térdre kényszerített igazságszolgáltatás. Az új „igazságügyi reform” eredményeit szintén az egyszerű polgárok szenvedik majd el, mert a politika csúcsán lévő polgárokról már nincs mit mondanunk.

Ők egy adott pillanatban azt javasolták, ne „diszkrimináljuk” a büntetőügyekben elítélteket, egyesek „szilárd” emberi jogi érvekkel. Az egyetlen dolog, ami még nem történik – de nincs minden veszve – az, hogy a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) egész vezetése az ügyészség elé vonulva védjen megy egy-egy vizsgálat alá vont Gabriel Bivolarut (a PSD elődje, a PDSR volt képviselője, akit végül öt év börtönre ítéltek 1997-ben, és az ügyészségi vizsgálati szakaszban a PDSR akkori vezetése, Adrian Năstaseval, Dan Ioan Popescuval és Miron Mitreával az élen a Főügyészség elé vonulva próbált nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatási szervekre – a szerk.).

Az alcímeket a szerkesztőség adta.