// 2025. július 19., szombat // Emília

A lett válogatott ellen már szép lett az eredmény

// HIRDETÉS

A magyar válogatott csúnya hullámvölgy után a baltiak elleni kétgólos győzelemmel hálálta meg a szurkolók kitartását.

Végre győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat a magyar labdarúgó-válogatott: csütörtök este 3-1-re legyőzte a lett csapatot a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában, amely után matematikailag is biztossá vált, hogy már nem nyerheti meg csoportját Bernd Storck együttese. A két csapat eddigi hét meccsén ez volt a hatodik magyar siker.

A csapatokat csaknem telt ház fogadta annak ellenére, hogy egyik válogatottnak sincs már reális esélye kijutni a 2018-as, oroszországi világbajnokságra. A himnuszok során a magyar szurkolók „A címeres mez szent, küzdj érte mindig!" felirattal üzentek a futballistáknak.

Az első perctől támadólag lépett fel a magyar válogatott, amely már saját térfelén letámadta a vendégeket, akik így alig tudták megtartani a labdát. A hazai fölény hamar góllá érett, Kádár 40. válogatott meccsén megszerezte első gólját, amely a nemzeti együttes idei első találata volt. A vezetés megnyugtatta a magyarokat, akik továbbra is irányították a játékot, de már korántsem futballoztak olyan lendületesen. A félidő derekától azonban ismét az első percekben látott harcosabb és kezdeményezőbb válogatottnak szurkolhatott a közönség. A második gól szintén pontrúgást követően született.

A megnyugtató előny birtokában is gólra törően játszott Bernd Storck szövetségi kapitány együttese, de a vendégek kapusa, illetve a pontatlan befejezések megakadályozták, hogy végérvényesen eldőljön a találkozó, sőt Korhut kapitális hibája miatt a szünet előtt egygólosra csökkent a hazai előny.

A második félidő hatalmas vendéglehetőséggel indult, Gulácsinak kétszer kellett nagyot védenie. Utána viszont ismét a magyarok futballoztak fölényben, de ez most meddőnek bizonyult, helyzetekben egyáltalán nem nyilvánult meg. A harmadik magyar gól ismét pontrúgásból esett: ezúttal azonban Solovjovs csúsztatott saját kapujába. A hátralévő időben a lettek hitehagyottan játszottak, így a magyarok növelhették volna a különbséget, de a végig agilisan és nagy elánnal futballozó Dzsudzsák ziccerét hárította Vanins, így az eredmény már nem változott.

A mostani győzelemmel továbbra is harmadik helyen álló, de a vb-részvételt illetően reménytelen helyzetben lévő magyarok vasárnap az Európa-bajnok portugálokat fogadják a Groupama Arénában.

A csoportban az Andorra elleni sikerével százszázalékos teljesítménnyel első Svájcot már biztosan nem érheti utol a magyar válogatott, mely a második portugáloktól nyolc ponttal van lemaradva.

Mestermérleg

„Dicséret illeti a csapatot, amelyen nagy nyomás volt az elmúlt időszak gyenge eredményei miatt. Jól kezdtük a mérkőzést, pontrúgásokból sikerült betalálni. Kár volt Korhut nagy hibájáért. A második félidő elején rendkívül fontos volt Gulácsi védése, de összességében megvalósítottuk az elképzelteket" - mondta Bernd Storck, a magyar válogatott német szakvezetője.

„Természetesen az eredmény nem kielégítő, de elégedett vagyok a csapatom játékával. Próbáltunk támadni, ma ennyire tellett, tisztességesen helytálltunk. A magyarok igazolták, hogy erős együttesük van még úgy is, hogy három nagy helyzetet kihagytunk" - értékelt Aleksandrs Starkovs, a lett válogatott szövetségi kapitánya.

Így látták a játékosok

Lovrencsics Gergő szerint mindent megtett a sikerért a magyar labdarúgó-válogatott, amely csütörtökön 3-1-re legyőzte a lett együttest a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában.

„Szerettük volna kárpótolni a szurkolókat az andorrai vereség miatt. Ezért dolgoztunk az elmúlt néhány napban, amit együtt töltöttünk a csapattal" - mondta Lovrencsics Gergő. Kiemelte, érzése szerint ez sikerült is, hiszen jól kezdték a mérkőzést, agresszívak voltak, és amit elterveztek, azt végre is hajtották. - „Mindenki csúszott-mászott, ha kellett, ennek meg is lett az eredménye. Volt egy kis kihagyás, amiből a lettek be tudtak találni, de utána, a második félidőben Gulácsi Péter két védése ismét előre lökött bennünket. Ezután megszereztük a harmadik gólunkat, sőt lehetett volna még több is."

Hozzátette, az együttesben Dzsudzsák Balázs és Varga Roland személyében két rendkívül jó pontrúgó van, és mivel magas emberei is vannak, ez egy remek fegyver a válogatott számára.

A második gólt szerző Szalai Ádám leszögezte, nem szabad túlértékelni a mérkőzést, mert a második félidőben voltak kisebb kihagyások letámadásoknál és labda nélküli játéknál is.

Európai vb-selejtező, B csoport, 7. forduló:
Magyarország-Lettország 3-1 (2-1)

Groupama Aréna, 20 036 néző, v.: Jevgenyij Aranovszkij (ukrán)
gólszerzők: Kádár (6.), Szalai (26.), Solovjovs (68., öngól), illetve Freimanis (40.)
sárga lap: Szalai (57.), Nagy (59.), Bese (71.), illetve Kolesovs (55.), Freimanis (57.), Solovjovs (68.), Indrans (89.)
 

„A magyar csapatoknál benne van, hogy kilencven percig nem tudjuk ezt a fajta presszinget és labda elleni játékot alkalmazni. Az első félidőben jól ment, aztán visszaesett. De sok pozitívum is volt: ahogy uraltuk a játékot vagy ahogy a visszatámadások mentek. Van hova fejlődni, a magyar válogatottnál ez még hosszú ideig így lesz, de a mostani tényleg egy jó mérkőzés volt" - nyilatkozta.

Jókor jött a vezetés, de az a csapat jut ilyen korán előnyhöz, amely tesz is érte - fogalmazott. „Pontrúgásokat harcoltunk ki, folyamatos nyomás alá helyeztük az ellenfél kapuját" - mondta, pozitívumként kiemelve a csapat hozzáállását.

A szurkolók nagyszerű hangulatot teremtettek, pedig a legutóbbi mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogy a drukkerek vagy a játékosok elvárták, "nagyszerű élmény volt újra itthon játszani a válogatottal, köszönjük nekik" - tette hozzá Szalai, aki megsérült a találkozón, így játéka kérdéses a válogatott vasárnapi mérkőzésén.

„A csatárt mindig a gólja minősíti. Nyertünk, és úgy éreztem, hogy jól szálltam be, de az i-re a pontot nem tudtam feltenni, a gól hiányzott. Bízom benne, hogy legközelebb ez is összejön" - fogalmazott a csereként beállt Böde Dániel. Hangsúlyozta, vasárnap nem a magyarok lesznek a meccs esélyesei, de „becsülettel fel fogunk készülni belőlük, és küzdeni fogunk az utolsó leheletünkig. Nem azt nézem, hogy világsztárok vannak a portugál válogatottban. Ugyanolyan ellenfelek, mint bárki más" - fejtette ki a csatár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS