A legtöbben a Temes megyei befogadóközponthoz közeli határszakaszon próbálkoznak.
A román határrendészet nagyváradi regionális felügyelőségének a parancsnoka szerint az elmúlt hetekben rendkívüli módon megnőtt a migrációs nyomás a román-magyar határszakaszon.
Marin Bondar az Agerpres hírügynökségnek elmondta: míg az első félévben a román-magyar határszakaszon 947 határsértőt tartóztattak fel a román hatóságok, július elseje és augusztus 21. között már
Utóbbiak közül 567-en a zöld határon próbáltak Magyarországra jutni, 94-en pedig a határátkelőhelyeken próbálkoztak járművekben elbújva, vagy hamis iratokat felmutatva.
A parancsnok szerint azok közül, akik július elseje óta a zöld határon próbálkoztak, 305 személyt a magyar határrendészettel együttműködve tartóztattak fel, 260 személy esetében a román határrendészek önállóan jártak el, két személy pedig átjutott Magyarországra.
„Amikor a magyar fél veszi észre az éjjellátó felszereléssel, hogy román oldalon egy csoport közeledik a határhoz, akkor figyelmeztet bennünket. Az ilyen csoportokat úgy tekintjük, hogy közösen fogtuk el” – magyarázta a parancsnok. Hozzátette:
vagyis a Temes megyei befogadóközpont közelébe eső határszakaszra.
Marin Bondar elmondta: a határsértők 78 százaléka korábban menedékért folyamodott Romániában. Ezek legtöbbje (371 személy) Irakból származik, de sokan érkeztek Szíriából (107). A regionális parancsnok szerint a kivizsgáló szervek munkaerőhiánya, a határsértők élelemmel való ellátása és a tolmácsok biztosítása jelentik a legnagyobb kihívást a román határrendészet számára.
Megjegyezte, a határsértők elfogása után 12 órát is eltarthat a kivizsgálás. Ebben az időszakban
hiszen a határrendészetnek nincsenek erre előirányzott pénzforrásai.
A román határrendészet regionális parancsnoka szerint egyszerűsödne a rendszer, ha a határsértést nem bűncselekménynek, hanem csak kihágásnak tekintenék. Azt is szükségesnek tartotta, hogy a román belügyminisztérium tolmácsokat képezzen ki.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.