// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Ezúttal Barcelonában csapott le a gyilkos iszlamista terror

// HIRDETÉS

A város központjában hajtott kisteherautó az emberek közé, több mint egy tucat embert megölve. Hasonló támadás történt egy másik, Cambrils nevű településen is, ahol a rendőrök agyonlőtték a terroristákat. Romániai sérültek is vannak.

Két terrortámadás is történt néhány órán belül Katalóniában: csütörtök délután kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt, és nyolcvan körüli a sérültek száma.

Pénteken hajnalban a Barcelonától délnyugatra fekvő Cambrilsban szintén autó hajtott emberek egy csoportja közé, itt hét ember – köztük egy rendőr – megsérült. Az autó felborult, a menekülő támadókra a rendőrség azonnal tüzet nyitott, és négyet a helyszínen megölt, egy pedig később halt bele sérüléseibe. A hírek szerint robbanóövet is viseltek.

A katalán régió elnöke, Carles Puigdemont esti közlése szerint mintegy nyolcvan ember szorul kórházi kezelésre, tizenötük állapota súlyos. A sérültek között külföldiek is vannak, az athéni sajtó szerint egy görög család.

„A terroristák gyilkos őrülete Barcelonára csapott le" - írta a Twitteren Didier Reynders belga külügyminiszter, tudatta, hogy a merényletben egy belga nő is életét vesztette.

Később kiderült, hogy a sérültek között három román állampolgár is van. A kórházban vannak, állapotuk stabil.

Egy magyar sérültről is érkezett jelentés.

A rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet, pár órával később pedig

az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet magára vállalta a merényletet.

A hatóságok szerint kapcsolat lehet a két merénylet és Alcanar nevű településen bekövetkezett, szerdai házrobbanás között, amelyben egy ember meghalt. Utólag kiderült, a házban a jelek szerint robbanószert gyártottak.

A kisteherautó vezetője a helyszínről elmenekült, és az első hírek szerint bevette magát egy közeli étterembe és túszokat ejtett, ám ezt később a rendőrség határozottan cáfolta. Közölte viszont, hogy később őrizetbe vette a férfit, aki gyanúsítható a merénylettel: ő bérelhette és vezette a furgont.

A katalán rendőrség késő este azonosította a merénylettel kapcsolatban őrizetbe vett gyanúsítottat. Sajtóforrások szerint neve Driss Oukabir, marokkói származású francia állampolgár, eredetileg Marseille-ből származik, de a Barcelonától több mint száz kilométerrel északra található Ripollban lakott, és legálisan tartózkodott Spanyolországban. A férfi büntetett előéletű, a rendőrségi források szerint 2012-ben szabadult a börtönből, ahol szexuális bűncselekmény vádjával tartották fogva.

A Facebook közösségi oldalon található adatlapja alapján az elmúlt hetekben több alkalommal tett közzé bejegyzéseket, amelyekben videofelvételekkel és képekkel kiegészítve

elítélte az arabok elleni „gyarmatosítást".

Biztosra vehető, hogy cinkosai is voltak, de hogy hányan, még nem tudni.

Ugyanakkor a BBC szerint azt mondta a rendőröknek: nincs köze a merénylethez, iratait pedig ellopták.

A kisteherautó több száz méteren keresztül cikázott az emberek között, járókelők tucatjait gázolva el

A La Vanguardia című spanyol lap értesülése szerint a rendőrség csütörtök este Barcelonában a délutáni tömeges gázolásban részt vevő terroristák egyikét agyonlőtte, és közölte, hogy kiüríti a merénylet környékét, a Las Ramblas sugárút érintett részén, mert keresi a merénylő további cinkosát vagy cinkosait. Ezek alapján gyanítható, hogy legalább hárman vettek részt a merényletben, ám hogy pontosan miként, azt nem tudni.

Katalónia elnöke este bejelentette, hogy a rendőrség őrizetbe vett még egy gyanúsítottat, ám egyikük sem a kisteherautó vezetője.

Pénteken egy harmadik személyt is őrizetbe vettek a Barcelonától mintegy 100 kilométerre található Ripoli városában.

A rendőrség közölte továbbá, hogy talált egy másik furgont, amelyet a támadás elkövetői bérelhettek, feltehetően azzal akartak elmenekülni.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő dzsihadista támadásnak nevezte a terrorakciót, és Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, valamint hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal. „A legfontosabb: a sebesültek ellátása a Las Ramblas-on és a biztonsági erők munkájának megkönnyítése" - fogalmazott a spanyol miniszterelnök.

Európa és az Egyesült Államok egyaránt támogatásáról biztosította Spanyolországot a barcelonai merénylet nyomán.

Több uniós vezető, illetve a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak a csütörtök délután Barcelonában elkövetett gázolásos merénylet után. Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben ítélte el a számos áldozatot követelő terrortámadást.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.