// 2025. július 19., szombat // Emília

Brüsszel „tojáscsúcsot” hív össze

// HIRDETÉS

A rovarirtóval mérgezett tojások miatt megindult a vádaskodás az EU tagállamai között.

Csúcstalálkozót hív össze az Európai Bizottság a szennyezett tojások miatt az érintett országok közötti vádaskodás elcsitítására és a helyzet rendezésének megvitatására – jelentette be pénteken Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos. Az ülést szeptember 26-ra hívják össze – közölte az EB egyik szóvivője.

A litván biztos azt mondta: Hollandiának, Belgiumnak és Németországnak fel kellene hagynia a kölcsönös vádaskodással, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. „Ez a vádaskodás nem vezet sehová, ezért szeretném, ha véget érne” – fogalmazott. „A legfontosabb feladatunk most a kialakult helyzet kezelése, valamint az információk gyűjtése és elemzése, hogy tanulhassunk a történtekből, és javíthassunk a rendszeren a további bűncselekmények megelőzése érdekében” – hangsúlyozta.

Andriukaitis arról számolt be, hogy a héten egyeztetett az illetékes holland, belga és német miniszterekkel, és javaslatot tett egy csúcstalálkozóra az érintett országok minisztereinek és élelmiszerbiztonsági hatósági vezetőinek a részvételével. Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője kiemelte, nincs szó válságtanácskozásról, főként a tapasztalatokat fogják megvitatni, illetve arról fognak egyeztetni, hogy miként lehetne javítani az uniós élelmiszerbiztonság-ellenőrzési rendszer hatékonyságát.

Péntek délutánig tizenöt uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: 

Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc.

A fipronil rovarirtószert az állatgyógyászatban használják emberi fogyasztásra nem használt állatoknál (kutyák, macskák) vérszívó paraziták irtására. A szert egyelőre nem tudni milyen okból keverték be a hollandiai tojástelepeken használt fertőtlenítő szerbe. Hollandiában a rendőrség csütörtökön őrizetbe vette két érintett vállalat vezetőjét, akiknek a vádak szerint jelentős szerepük volt a szennyezésben. A hatóságok Belgiumban is több helyszínre kiszálltak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro