// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Romániába is került mérgezett tojás

// HIRDETÉS

Temes megyében foglalt le egy tonnát az élelmiszerbiztonsági hivatal.

Ezer kilogramm, fipronil rovarirtóval fertőzött folyékony tojássárgát foglalt le a Temes megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság, az élelmiszerek és takarmányok sürgősségi beavatkozási rendszerének (SRAAF) szerdai közbelépése során. A mérgezett tojássárgák Németországból származtak. 

A hírügynökségekhez eljuttatott tájékoztatás leszögezi, hogy a mérgezett élelmiszert teljes egészében lefoglalták és elégették, kereskedelmi forgalomba semmi nem került belőle. Az illetékes hatóságok továbbra is készenlétben állnak, hogy azonnal azonosítsák és semmisítsék meg azokat a tojásszállítmányokat, amelyek fipronilt tartalmaznak. 

A fipronil gyakori összetevője 

olyan állatorvosi termékeknek, amelyekkel az állatokat támadó tetvek, bolhák, kullancsok ellen védekeznek. Használata viszont Európában tilos olyan állatok esetében, amelyeket emberi fogyasztásra szánnak.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az anyag nagyon mérgező. Ha gyakran és jelentős mennyiségben kerül az emberi szervezetbe, komoly egészségügyi problémákat okoz, főként a májat, a pajzsmirigyet és a vesét károsítja.

A romániai élelmiszerbiztonsági hatóság mindegyik megyei kirendeltsége szúrópróbák során ellenőrzi az országban található tyúkfarmokat, hogy megelőzze a mérgező rovarirtóval szennyezett tojások forgalomba kerülését. Az Európai Bizottság mindegyik tagállamot figyelmeztette, hogy ellenőrizze a tyúkfarmokat, hogy azok ne kezeljék a baromfit és a tojásokat engedélyezetlen vegyszerekkel. 

Eddig nyolc európai országot érint a mérgezett tojások botránya,

írja a Mediafax most, hogy Romániába is került belőlük. A Politico korábban azt írta, az Európai Bizottság hét olyan országról tud, ahol ezek piacra kerültek, ezzel pedig földrajzilag nagyon kiterjedt a pár napja kirobbant botrány.

Legújabban Luxemburg jelentette, hogy több tételnyi tojást is kivont a piacról, ami azt jelenti, hogy ott viszont ténylegesen piacra kerültek rovarirtós tojások. Az egyik tételben olyan magas volt a fipronil koncentrációja, hogy az már árthat a kisgyerekek egészségének. Felnőttek szervezetére még nincs hatással, közölték a luxemburgi hatóságok.

A holland hatóságok július végén közölték, hogy több baromfifarmot is bezártak, mert magas koncentrációban bukkantak fipronilra. Egy belga céget azért vontak vizsgálat alá, mert illegális tetűirtót készített fipronillal.

A vizsgálatot még júniusban indították,

de csak júliusban értesítették az Európai Bizottságot - írja a Politico.

A Hollandiából tojást importáló Németország júliusban kezdett vizsgálódni. A három ország augusztus elején értesítette a többi tagállamot az európai riasztó rendszeren keresztül, hogy mérgezett tojást exportálhattak. Hollandia augusztus 4-én figyelmeztette Svédországot, 6-án pedig Svájcot, hogy farmjairól fipronilos tojás került ezekbe az országokba. Németország 5-én értesítette ugyanerről Franciaországot és Nagy-Britanniát.

Holland gazdálkodók attól tartanak, a botrány terebélyesedni fog, és több millió baromfi kényszervágását rendelik el az országban, miután pár százezret már levágtak, írja a Reuters. A tojásokat azonnal bevonták a boltok polcairól, a fogyasztókra ott már nem jelent veszélyt, a gazdálkodók számára viszont hetekbe, ha nem egyenesen hónapokba fog kerülni, amíg újra tojást termelhetnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.