A második Erdélyi Pálinka és Párlatversenyre Marosvásárhelyen kerül sor. Lehet jelentkezni versenyzőnek és zsűritagnak egyaránt.
A Vásárhelyi Forgatag és az Erdélyi Pálinka Lovagrend közös szervezésében idén második alkalommal kerül sor az Erdélyi Pálinka és Párlatversenyre. A megmérettetésre minden erdélyi, házilag készített pálinkamintát várnak a szervezők. Bárki jelentkezhet, aki nem csak kedveli, de elő is állítja a gyümölcspárlatot. A zsűriztetés ingyenes.
Jelentkezni augusztus 19-ig lehet, eddig a dátumig be kell érkezzen a minta a Forgatag-irodába (Marosvásárhely, George Enescu utca 2/23), amely hétfőtől péntekig 10 és 13 óra között van nyitva. A benevezéshez a fél liter pálinkán kívül szükséges a termelő neve, elérhetősége, a település, milyen gyümölcsből készült a pálinka, mennyi az alkoholfoka, milyen évjárat, és néhány sort a termelőről.
A díjátadó ünnepségre augusztus 25-én, pénteken 21 órától, a Kultúrpalota negytermében kerül sor. A szervezők idei újdonságaként megnyitják a zsűrizést az érdeklődők előtt is: tíz, 18 év feletti személynek lehetőséget biztosítanak arra, hogy részt vegyen a zsűrizésen.
A nagyközönség számára is lehetővé teszik, hogy rövid ismertető kíséretében kóstolják meg az idei versenyre beérkezett mintákat. A pálinka és a pálinkakészítés iránt érdeklődőket várják augusztus 21-én, hétfőn 12.30 és 14.30 között a Maros Megyei Múzeum Várbeli székhelyén.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.