Öregesen a jelenlegi oktatási miniszterrel kezdjük és nem megyünk vissza Ádámig meg Éváig, hogy aztán a rahovai iskola leomlott mennyezetével zárjunk. Nyilvánosan, bűnbánóan, szégyenkezve ismerem el, hogy kezdetben azt hittem, jóhiszemű emberrel, igazi máramarosival van dolgunk, aki talán nem annyira kifinomult, de megpróbál jót tenni.
Amikor meghallottam a „genunche” regionalizmust („térd”-et jelent, az irodalmi román nyelvben a „genunchi” a helyes – szerk. megj.) – a „Sunt accidentat la genunche” („Megütöttem a térdem”) mondatban – a Máramaroshoz közeli Bihar megyéből való nagyanyám jutott eszembe, aki szintén „genunchét” mond, de drága nagyanyámnak csak négy osztálya van és nem oktatási miniszter.
A dolgok viszont nagyon erősen elindultak lefele.
Nem feleslegesen rugózom egy személy bírálatán, a romániai hiperközpontosított rendszerben a Facebookról tegnap eltűnt miniszternek nagyon nagy hatalma van, különösen a dolgok rosszabbá tételében.
Az egyik bevezető szakasz a CNATDCU (Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács) lefejezésének siralmas epizódja volt, amikor egy törvényes szerv éppen egy törvényes döntés meghozatalára készült. Az egészet azért találta ki, hogy pont a döntés napján megmentse az akkoriban kormányfő Victor Pontát a plagizálási ítélettől, ami végül mégiscsak ott virít a nyakában, még akkor is, ha csak nagyjából két évvel később mondták ki rá. Pop úr bakanccsal taposott bele egy olyan intézménybe, mely úgy-ahogy működött, lerombolva az akadémiai integritás még megmaradt néhány falának egyikét, mert a többi már úgy hever szanaszét, mint a sarmisegetuzai romok. Igaz, hogy Andruh urat (Marius Andruh, a CNATDCU volt elnöke – szerk. megj.) csak komoly fenntartásokkal és bírálatokkal tudom támogatni azután a komikus döntése után, hogy 4 százaléknyi plagizálás még elfogadható, ha Kövesi asszonyról van szó, de ennek az intézménynek a lerombolása végleg rányomta a pecsétjét Pop úr karrierjére.
Később Pop úr államtitkárként tért vissza. Azután, hogy ismét megjelent a minisztériumban, az első vitézi tette egy 2017. január 7-i körlevél társszerzősége volt, amely ellentétes volt a technokrata miniszter, Mircea Dumitru egyik korábbi utasításával. Így megy ez a Szociáldemokrata Pártnál (PSD) és nemcsak ott – a körlevél erősebb a törvénynél, pedig a párt az idők folyamán élvezhette egy nemzetközi jogi professzor, majd egy jogi doktor szaktudását; ehhez képest… Az utasítás újra átpolitizálta a középiskolákat, a képességeken alapuló vizsgákon elhasalt igazgatók a párt áldásával visszatérhetnek. Dumitru akkoriban azt mondta dühösen, hogy
a törvény „nem tartalom nélküli forma”. De igen, egyeseknek az.
Pop úr újabban egyre gyorsabban csúszik lefele a lejtőn. Pop első miniszteri ténykedése: gyengéden felkarolta a tankönyvmaffiát, sőt, óvón pátyolgatja is. A polip minden irányba kiterjeszti csápjait – 27 éven keresztül tankönyvek nélkül is meg lehetett tartani az osztályfőnöki órákat, most viszont a lúdnak szénát vesztegetés elve szerint, ha muszáj (ez regionalizmus, „feltétlent”, vagy „kötelezőt” jelent, a miniszter úr biztosan érti) (a magyarból átvett „musai”-t elsősorban az erdélyi románok használják – szerk. megj.), akkor kitalálunk egy újat, holott a középiskolai diákok már így is a tankönyveik súlyát nyögik. Nem elég, hogy lábbal írt tankönyveink vannak, amelyeket drága pénzen veszünk megbundázott pályázatokon, amelyeken általában a rendszerhez tartozó főtanfelügyelők indulnak jogi személyiség mögé bújva, mert – nem igaz? – Romániában az oktatási rendszer a tanfelügyelőkért van, nem a diákokért. Most majd a bolygó valamennyi tantárgyára lesznek tankönyveink: osztályfőnöki tankönyveink, yachting-tankönyveink, testnevelési és sporttankönyveink. Őszintén várom, hogy lesz majd egy tankönyv arról, hogy miként válhatsz hozzáértő oktatási miniszterré, vagy a földönkívüli civilizációról, hiszen a romániai oktatási rendszer a jelenleg elért színvonalával már-már elhagyja a bolygót, az alkalmasságtól dübörögve hasítva át hangrobbanás kíséretében a sztratoszférán.
Románia úgy tíz éve nem képes magához térni az oktatási miniszterek minősége terén.
Például szintén a PSD idején Mang úr és Mang asszony Csin-Cseng Csangtól plagizáltak – az oknyomozást én magam publikáltam, a Nature csak átvette, engem idézve. Ez az úriember a Bihar megyei PSD-t vezette és mindenkitől plagizált, aki csak élt és mozgott a tevékenységi területén (kriptográfia), még egy olyan személytől is, aki a japán Fujitsunál dolgozott, ami alatt nyilvánvalóan a fénymásolókat is gyártó céget kell érteni.
Aztán a PSD a siralmas Corina Dumitrescu asszonyt húzta elő a naftalinból, akit „StanDford”-nak is neveznek, mert – szegényke – úgy tudta, hogy így írják annak az egyetemnek a nevét, ahol állítólag tanult… Felbukkant egy Robert Deutsch úr, akit eléggé megviselt a 90-es évekbeli Mega Power-ügylet, hogy géppuskaként szórja a hazugságzuhatagokat a Dimitrie Cantemir Keresztény Tudományegyetem rektorasszonyának lenyűgöző képességeiről. Hullámokban ömlött a hazugság – StanDfordban (d-vel!!!) járt, Hoover „tartományban”, Joseph Stiglitz kurzusain is. Stiglitz akkoriban a Fehér Házban volt, ezt a szóvivővel erősíttettem meg, a hazugság az egyik parttól a másikig bejárta az egész amerikai kontinenst. A hazugság csorbájába belekeverték még Paul Brest urat, a Jogi Kar dékánját is,
egyszerűen azt hazudva,
hogy ő is tanított neki valamit, miközben Paul Brest úr egyértelműen közölte velem, hogy nem ismeri.
Pavel Năstaséval sem volt több szerencsénk, akit a Gazdaságtudományi Akadémián tartott rektorválasztás során szintén plagizálással vádoltak. Ha ehhez hozzáadunk még egy másik úriembert is, szintén miniszter, aki nem ismerte a Róma alapításáról szóló legendát az anyafarkassal, valamint Romulus-szal és Remus-szal (Remus Pricopieról van szó – szerk. megj), valamint Cristian Adomniţei volt miniszter urat (akit erőteljesen támogatott a volt börtöntöltelék Relu Fenechiu) és aki nem tudta megszámolni az Európai Unió zászlóján szereplő csillagokat (12 van belőlük), akkor megkapjuk annak a hihetetlen elhanyagoltságnak a teljes képét, melyet ennek a hiperközpontosított rendszernek már csaknem 15 (ha nem éppenséggel 65) éve el kell viselnie.
Paradox módon már szinte azt kívánod, hogy ennek az időszaknak legalább a felében kormányon lévő PSD inkább olyan emberekkel álljon elő, mint amilyen Liviu Maior volt (hozzátenném, hogy az apa okosabb a fiánál), aki a Văcăroiu-kormány minisztere volt és legalább az első Oktatási Kongresszust összehozta, amire az Oktatásügyi Minisztérium már 2013 óta nem volt képes.
Mondjuk ki „alannyal és állítmánnyal”, ahogy azt Pop úrtól tanultuk, ahányszor csak lerombol egy új intézményt – Románia többet érdemel.