A jelentéktelen és felesleges parlamenti képviselő nyomorúsága

Vajon mihez kezdenek majd Dragnea bukásakor a talpnyalói? Láttam, miként kínlódtak annak kimagyarázásával, hogy miért kap Kolozs megye tizenháromszor kevesebb pénzt utakra, mint Teleorman.

Miért kap Moldva fele annyi fejlesztési pénzt, mint ugyanaz az áldott Teleorman?

Ezek szerdánként vagy csütörtökönként attól rettegve jönnek haza, „vidékre”, hogy a média majd kérdőre vonja őket a Parlamentben megszavazott disznóságok miatt, kulisszák mögötti semmiségekkel dörgölőznek újságírókhoz, tartanak egy sajtókonferenciát a városi pillangók porckopásáról, majd hétfőn visszamennek Bukarestbe, pihenni.

Ne legyenek illúzióink, nemcsak a régi banda tagjairól, a Pártkantin hajdani pincéreiről van szó; ezek a fiatalok még kiéhezettebbek; egyeseknek ez az első stabil munkahelyük. Évekig tették a szépet a főnökeiknél, ragasztották a plakátokat, annyi ülésre jártak, hogy még házasodni sem volt idejük – Dragneának köszönhetik első zsíros keresetüket, rokonaik Dragneának köszönhetően nem néznek rájuk úgy, mint holmi bizonytalan végzettségű lúzerekre.

Látták őket a bizalmatlansági indítvány vitáján? Fegyelmezetten ott sürögtek-forogtak a gazda körül, hogy szóba elegyedhessenek vele – olyan lelkesedéssel, mint egy közös győzelem nevében a parancsnokot megcsókolni igyekvő részeg harcos.

Dragnea bukni fog. Az már nem is igazán lényeges, hogy a brazíliai tájfun vagy valamelyik bukaresti bíró miatt. A szocialisták mostani viselkedése olyan, mint egy csődbe jutott bank manővere: too big to fail, ha én bukom, mindnyájatokat magammal rántalak.

Vagy békén hagytok, vagy szétverem a stabilitást és mind elsüllyedünk, országostól.

Úgy vette elő újra a sorosos veszélyt, mint a falu kútjába benzint öntő polgármester – hogy lássák az emberek, ő nem viccel: háború van! Mit csinálnak majd a pártbéli kis pöcsök? Dragnea történelmi lehetőséget teremtett nekik arra, hogy pénzhegyeket szavazzanak meg maguknak. A Teleormani Fővezér megannyi ótvaros kelése mellett mit számít már, hogy a tanárok és az orvosok kimaradtak a szórásból; hogy bár nekik kijárt volna a béremelés, a Képviselőház inkább a parlamenti képviselők juttatását kétszerezte meg… Ennyi aljasság mellett ki foglalkozna még azzal, hogy madám Sevil éppen most szór ki 12 millió eurót stadionra az egyetlen-könyvesbolt-nélküli-megyében?

Amikor pedig a legkisebb érdeklődést sem képesek a közösség elsődlegességei iránt kimutatni, akkor meg a Centenáriumon rágódnak – mintha ennek a száz évnek boldog mérlege lenne a hegyeket átszelő autópályák kilométereit vagy az oktatási rendszer minőségét illetően. A mócok ünnepeire járnak, miközben megfeledkeznek arról, hogy a mócokról törvény is van, a 33/1996-os, amit a mai napig nem alkalmaznak – és miközben az Erdélyi Szigethegységben élők egy ágat nem vághatnak le az erdőikben, a kerítésen túlról bámulják az előttük elhaladó rönkszállító teherautókat…

Most ezek egy kicsit megijedtek és bizonytalanok.

Hozzájuk is eljutott, hogy reformpárti mozgalmak vannak a PSD-ben (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) és… Mit is tehetnének? A reformpártiak nem engedik be őket a kulisszák mögé, az öregek dorbézolásain pedig őket szalasztják cigiért. Hol a francba tehetnék magukat legalább egy kicsit is hasznossá? Elmehetnének ők is egy nagyobb, „országosabb” talk-show-ba, de mit is mondhatnának azon kívül, hogy „Le Kövesivel!”? Ráadásul nem szerepelnek a különleges listákon – fő műsoridőbe ez meg ez, délután az meg amaz megy, az apróságok pedig inkább csak a helyi sajtóban jártatják a szájukat. Frusztráló egy helyzet egy kiglancolt szolga számára, nem igaz?

Eleinte feldühítettek. Micsoda dolog, hogy a kolozsváriak érdekeinek képviseletére küldenek a Parlamentbe, te meg a Teleorman Megyei Tanácsért küzdesz? Saját szemeddel látod Iaşi megye gazdasági megrekedését és ahelyett, hogy nekimennél a kormánynak a Iaşi–Marosvásárhely autópályáért, te ugyanannak a Teleormannak küldöd a pénzt? Egy ideje már nem idegesítenek ezek a kis Scorniceşti-ek (Nicolae Ceauşescu szülőfaluja volt, melyet a diktatúra vége felé fejlesztettek fel mesterségesen várossá, majd a rendszerváltás után a település visszazuhant eredeti állapotába – a szerk.). Ma már csak sajnálni tudom őket: igen, ehetsz akár hét kanállal is, aranyfogsort tehetsz magadnak, de az emberek akkor is leköpdösnének az utcán és a tükörben is meglátod néha, miként vált nyomorúságos vastagbéllé a gerinced.

Olyanok ezek, mint a gazdag pszichopaták,

akik csak otthon ülnek és a pénzüket számolgatják, felhúzzák magukra a legdrágább öltönyüket, csinálnak egy rántottát és a végén ünnepélyesen azt mondják saját maguknak, hogy „kezicsókolom az ebédért”. Magányosak, idióták, feleslegesek.

Azt mondják majd erre, hogy nem mind ilyen. Meglehet. De soroljuk csak fel gyorsan-gyorsan három olyan szocialista képviselő nevét, akiket minden gyanú, szolgalelkűség, büntetőügyesekkel való szolidaritás felett állónak tartunk. Lehet, hogy vannak ilyenek, nem vagyok ennyire „tájékozott”. Igen, azt is mondhatnánk, hogy az ellenzék sem áll jobban. De az ellenzék sohasem akarta megváltoztatni az euro-atlanti pályát, és még ha időnként fel is kent szentelt olajjal egyes büntetőügyeseket a pészédésekkel együtt (a PSD-s Dan Şova