Így többek között a céhes város lovasa is jogot nyert a Nemzeti Vágtán való indulásra.
Kézdivásárhely lovasa, Berde Lóránd nyerte Anci nevű pej kancáján a háromszéki Óriáspince-tetőn tartott Székely vágta vasárnapi döntőjét. A kézdivásárhelyi lovas annak ellenére nyert, hogy rendkívül rosszul rajtolt, és az első körben a negyedik helyen lovagolt.
A második díjat Mikóújfalu lovasa, Tóth Barna nyerte My Mission nevű lován, a harmadik helyet pedig Nyujtód lovasa, Ugron Attila és Csillag nevű lova szerezte meg. A versenyszabályzat értelmében ez a három lovas, valamint a székely vágtát szervező Sepsiszentgyörgy lovasa vehet részt szeptemberben a budapesti Nemzeti Vágtán. Utóbbi annak ellenére lehet ott Budapesten, hogy a Székely Vágtán kizárták a versenyből, mert nem vett részt a versenyt megelőző technikai értekezleten.
A vágta szervezői a verseny után bejelentették, hogy a döntő futamban negyedik előpataki lovast, Bartha Ferencet és Pasadena lovát is meghívják a Nemzeti Vágtára. Bartha Ferenc az első kör végén még vezette a versenyt, de a harmadik kör végére lova elfáradt, így valamennyi versenytárs megelőzte. A Székely Vágta idei versenyén 14 székelyföldi település lovasa mérette meg magát.
A szervezők idén hét lovas részvételével szervezték meg a Góbé Futamnak elnevezett versenyt a nem igazolt eredetű lovak és lovasaik számára. A Nemzeti Vágta szabályzata szerint ugyanis angol telivérrel nem lehet benevezni a versenyre. Az pedig, hogy egy ló nem angol telivér, csak az eredetére vonatkozó iratokkal igazolható. A Góbé futamot idén Bálint András, Csíkkozmás versenyzője nyerte Szellő nevű lovával.
A szervezők becslése szerint több mint tízezer néző szurkolta végig a versenyt, és nézte meg a Székely Vágta szombati és vasárnapi kísérőrendezvényeit. Ez alkalomból tartották szombat este A csillagösvény népe című „eredettörténeti táncköltemény" ősbemutatóját is. A Háromszék Táncegyüttes és az M Stúdió mozgásszínház előadását Orza Calin koreográfus rendezte, és helyi lovasok is felléptek a produkcióban.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.