Vagyis: hogyan zajlanak a dolgok a kis román haza vezéreinek klánjában? Itt már csak agyfürkész segíthet. Andrei Pleșu írása.
A haza közszereplői, ha nem élnénk állandóan ártó zaklatásuk alatt, kitűnő oktatóanyag lehetnének bármilyen nyelvről, logikáról és pszichológiáról szóló kurzus számára. Most félretesszük az illemtudás, a minimális műveltség, a szerénység, az értékek iránti érzék, a kötelességtudat, a tisztességesség kérdését és más hasonló, egy hatékony önéletrajz szempontjából irreleváns apróságokat…
Mielőtt még lemerülnénk a „mélybe”, a nagyon is figyelemre méltó felszínekbe ütközünk: a román nyelv jó (vagy rossz) használatába, a koherens, világos gondolkodáson, logikán és jóhiszeműségen alapuló diskurzus megfogalmazására való alkalmasságba (vagy alkalmatlanságba), egy egészséges önértékelési gyakorlat szinte teljes hiányába, ami a saját korlátok hiú nem ismeréséről árulkodik.
Az „eszement dolgok” bármely napi „termése” egyetlen év alatt egy igazi enciklopédia nyersanyagává válhatna. Alább csak néhány, véletlenszerűen kiválasztott példa következik.
Az újságokból úgy értesültünk, hogy Liviu Dragnea úr július 6-án, egy csütörtöki napon úgy döntött, atyai tanáccsal látja el az új pénzügyminisztert, Ionuţ Mişa urat. „Arra kértem – mesélte „Daddy” –, hogy
E finom buzdítás megismeréséig azt hittem, hogy a tapasztalat hasznos jártasságok fokozatos felhalmozása, tapogatózásokon, türelmen és a körülmények „kínálatával” történő, hosszú időegységek alatti ismételt összevetésen alapuló felhalmozás. A „tapasztalatot” – az életre vonatkozót és a szakmait is – hosszas gyakorlással lehet megszerezni. Egy 20 éves fiatalnak nem mondhatod: „kérlek, szerezd meg gyorsabban az 50 éves kori tapasztalatot”. A tapasztalat megszerzését nem lehet felgyorsítani, az nem olimpiai versenyszám, melynek során igyekszel a többiek előtt befutni a célba. Persze, hacsak nem vagy olyan, mint Liviu Dragnea. Mert ha igen, akkor mint a mesebeli királyfi, egy nap alatt annyit nősz, mint mások tíz nap alatt! Hiába törjük a fejünket, hogy miként volt képes egy szállításügyi mérnök (rövid pótképzésekkel az ASE-n – Közgazdaságtudományi Akadémia –, a környezetvédelmi vagy a védelmi egyetemen) boszorkányos kompetenciaszintet elérni. Mindenhez ért: az „ügyeskedő politizálgatástól” a kormányprogramokig, a gazdasághoz, a pénzügyekhez, a vezetéshez, a megfelelő miniszterek kiválasztásához (majd eltávolításához), a horgászathoz, a teniszhez és így tovább. Amúgy nagylelkű. Mert mi járhatott a fejében? „Ha én képes voltam rá, akkor miért ne lenne rá képes ez a kölyök is? Így hát, Ionuţ, apa szeme fénye, láss hozzá és holnapig tegyél szert némi tapasztalatra. Mindent bele! Mert láttad, hogy járt Grindeanu…”
Egy nappal korábban, vagyis július 5-én, szerdán arról értesültem, nem kis megdöbbenés nélkül, hogy
Ez a felvetés ezúttal Emil Constantinescu úrtól származik, aki egy elitkonferencia keretében azzal nyugtatta a hallgatóságát, hogy e drámai helyzet ellenére „kulturális diplomáciával” megoldhatók a dolgok. Constantinescu úr mindig is a megoldások embere volt. De jelen esetben a diagnózis a gond. Őszintén szólva, már régóta zavar a polaritás metaforájával történő globális szintű visszaélés. Mert az én fejemben a „polaritás” kifejezés strukturálisan a kettes számhoz kötődik. A Földnek 2 pólusa van és bármilyen olyan struktúrát lehet „polárisnak” nevezni, melynek 2 ellentétes, de egymást kiegészítő komponense van. De az újdonsült politikusok és elemzők, a hatalom globális megoszlásának meghatározására olyan kifejezéseket „kovácsoltak össze”, mint „bi-poláris”, vagy „multi-poláris”. De, szerintem, a „bi-poláris” tautológia, a „multi-poláris” pedig ellentmondás. Ha 2 „pólusnál” több van, akkor egy elemezhető struktúra nélküli sokoldalúsággal van dolgunk. Vagy jó, sokszínűség, vagy rossz, anarchia értelemben. A „pólusok” között egyensúly vagy egyensúlyhiány, párbeszéd vagy konfliktus lehet. Sokkal szívesebben beszélnék egy több kisugárzási „központú”, mint egy több „pólussal” rendelkező világról. De ezzel sem vagyok teljesen elégedett. Hiszen még a „központ” kifejezésnek is egyediségi áthallása van, mint ahogy a „polaritás” kifejezés is hagyományosan a reduplikációs, a két szögesen ellentétes pont közötti feszültség gondolatával társítható. De Constantinescu úr szentenciája a világ ennél sokkal talányosabb meghatározását javasolja. Ő valamiféle „uni-multi-poláris” dologról beszélt. „Poláris” is (ez még úgy-ahogy elmegy) és multi-poláris is (rendben, ne legyünk túl pedánsak!), de – és itt következik a meglepetés! – uni-poláris is. Itt már a felfogásom és a képzeletem is feladja. Tehát ezek szerint egy egyszerre uni- és multi-poláris világban élünk. Akkor ebből azt a következtetést kellene levonnunk – hiszen Constantinescu úr „kulturális diplomáciáról” beszél –, hogy egy uni-multi-bikulturális világgal van dolgunk? Bonyolult dolog! Egyelőre nem értem. De számítok azokra a tisztázásokra, melyek majd a Levantei Tanulmányok Intézetétől (egy kimondottan Emil Constantinescu számára létrehozott szinekúra – a szerk.) érkeznek majd.
Lazítsunk egy kicsikét néhány kevésbé csiszolt dologgal. Az egyik ismert honi újságíró (hogy ne lennél ismert, ha folyamatosan a tévében ülsz?) megharagudott az egyik kollégájára. Ezért – tárgyilagosan – a következőket írja egy Facebook-bejegyzésébe:
(Victor Ciutacu és Grigore Cartianu vitájáról van szó – a szerk.). Micsoda öntudat! Milyen boldog ember! Önök, ha tükörbe néztek, fel tudták mérni, hogy mennyire robbanékonyak? A tehetségről már nem is beszélve! És biztos vagyok abban, hogy ez csak néhány azokból a tulajdonságokból, melyeket emberünk bármikor nyilvánosan is bemutathatna, hogy – kollégához illően – földhöz vágja a konkurenciát! Talán csak egy kompozíciós szimmetriával kapcsolatos ellenvetésem lenne. A „tehetséges és robbanékony”-nak sokkal inkább a „tehetségtelen és banális (ártalmatlan, béna) lehetne az ellentéte. De elismerem, a „ronda és ostoba”… robbanékonyabban hangzik. Érthetőbb. Erkölcsileg kifinomultabb. És különben is, ha bunyó, akkor legyen bunyó! Értelmiségi finnyáskodások nélkül!
Az elmúlt hét szép betetőzése az oktatásügy „új” volt miniszterétől (Liviu Pop – a szerk.) érkezett. Rendkívül mély nyilatkozatot tett. Kevés elme tudja követni gondolkodása virgonc cselét. Íme: „Az oktatás az alkotmányból következően ingyenes. Valójában valakinek biztosítania kell ezt az ingyenességet. Az állam biztosítja az ingyenesség egy részét, a szülő egy másik részét, a gyermek nem fizet semmit.” Eddig azt hittük, tudjuk, mit is jelent az „ingyenes” oktatás: olyan oktatási formát, mely semmilyen díjat nem feltételez a haszonélvezők részéről. Más szavakkal, az állam fedezi az oktatási folyamat költségeit. De a rendszer jelenlegi vezetője rámutat a primitív gondolkodásunkra.
Nézzük csak: a gyermek szendvicseit ki fizeti? És a ruhácskáit? A buszát? Az állam? Nem. A szülők. (Akik viszont akkor is felöltöztetnék és táplálnák az ivadékaikat, ha nem vinnék őket iskolába.) Az állam fizeti a tanárok bérét, az osztálytermek bútorzatát, az iskolák fűtését és világítását. Vagyis mit is akar a miniszter úr valójában mondani? Nos azt, hogy őszintén szólva, az oktatás nem ingyenes („az alkotmánynak megfelelően”). Ez az állam alamizsnája a gyermekeknek, a szülők által rendelkezésre bocsájtott kis kiegészítéssel. Az „ingyenességnek” ára van. A – nagylelkű – állam befektet az oktatásba, a kutatásba, az egészségügybe, az infrastruktúrába és így tovább. Ezt jól véssük az eszünkbe és szavazzunk mindig az állampártra, mely legatyásítja magát, hogy ajándékokkal halmozzon el minket (a kapitalista állammal szemben, ahol a gyermekek fizetnek mindent…). Némiképp jól állunk („a gyermekek semmit sem fizetnek”), bár elég rosszul állunk (az államnak, az anyáknak és az apáknak kell keményen megfizetniük gyermekeik „ingyenes” képzését). Arról nem beszélve, hogy a költségvetési pénzek szintén a szerencsétlen szülőktől származnak…
A jó hír az, hogy a jelenlegi román oktatást olyanra bízták, aki tökéletesen érti a kormányzás titkait, az alárendelt intézmények működését és az újságírókkal folytatott zavaros kommunikáció technikáját.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.